32. Tábor záró buli

Maddie

Ma van az utolsó nap. Kimondani is furcsa. Olyan gyorsan elrohant ez a nyár, hogy csak most kezdek felfogni bizonyos pillanatokat – hogy tényleg megtörténtek. És hogy nem ismétlődnek meg ugyanúgy. Lenézek az ágyra. A bőröndöm félig be van pakolva, a ruháim a matrac különböző sarkaiban hevernek, mintha tiltakoznának a hazamenetel ellen. Éppen ruhát válogatok a búcsúbulira, de valahogy semmi nem tűnik elég jónak. Semmi nem tükrözi azt, amit most érzek.

A fotelben ülök, lábaimat magam alá húzva, és próbálok összeszedni valamiféle rendszert a fejemben. De a gondolataim szerteszét szaladnak – az éjszaka emlékei, a jövő bizonytalansága, és a tény, hogy ez... az utolsó reggel itt a táborban. Hallom, ahogy nyikorog az ajtó, felnézek és Blake lép be rajta. Két gőzölgő kávét hoz a kezében, és az arca ragyogóbb, mint a reggeli fény, ami bekúszik a függöny résein.

– Jó reggelt – köszönt vidáman, és már le is hajol egy csókra. Az ajkai puhán simulnak az enyémre – ez a csók nem forró, nem vad, hanem pont olyan, amilyennek egy reggeli csóknak lennie kell. Biztonságos. Otthonos. Szeretettel teli. Annyira imádom.

– Szia, drágám – nézek fel rá, és viszonzom a mosolyát.

– Hoztam egy kis pörgetőt – mondja, ahogy felém nyújtja az egyik poharat.

Elveszem tőle. A tenyerem átmelegszik a pohártól – és tőle.

– Köszönöm – suttogom, és már kortyolok is bele. A forró kávé végigperzseli a torkom, és hirtelen úgy érzem, talán mégis kibírom ezt a napot.

Blake lehuppan az ágy szélére, és huncut mosollyal néz rám, ahogy átfut a tekintete a szétdobált ruháimon.

– Na, és te mit veszel fel a búcsúbulira? – kérdezem, miközben az ujjaimat a bögre fülén pihentetem.

– Hát... gondoltam, csak egy törölközőt. – vigyorodik el, és elégedetten hátradől. – Úgyis csak engem fogsz nézni, nem?

Felnevetek, de közben a gyomrom összerándul. Valahol belül tudom, hogy ez a nevetés már nem teljesen őszinte. Mert ma van az utolsó nap. És nem tudom, holnap mi lesz.

– Akkor legalább legyen egy szép, fehér törölköző – mondom kuncogva, próbálva elnyomni a keserűséget a hangomban.

Blake egy pillanatra elhallgat. Figyel. A tekintete elidőzik rajtam, nem a ruhákon, nem a bőröndön, hanem rajtam. 

– Maddie... mi bánt? – kérdezi halkan, majd lágyan megérinti az arcomat. – Tudom, hogy valami nyomja a lelked. Látszik rajtad. Már tegnap óta.

Lenyelem a választ. Azt, amit már annyiszor megfogalmaztam magamban. Aztán mégis hagyom, hogy kicsússzon belőlem.

– Nem akarom, hogy vége legyen – vallom be végül. – Olyan, mintha... mintha ez a tábor egy kis sziget lenne a valóságon kívül. Veled, és én nem akarok visszamenni a valóságba.

Blake bólint. A tekintete mély, komoly, és most először nem flörtöl, nem tréfálkozik.

– Nem kell visszamenned oda, ahol fáj – mondja.–  Tudom, hogy a szüleiddel nem a legjobb a kapcsolatod.. Viszont én folytatni szeretném veled ezt, ami köztünk kialakult.

Megrándul a szívem. Valahol tudtam, hogy ezt mondja majd. Mégis olyan furcsa hallanni.

–Ha mégsem sikerül?– kérdezem. – Ha félek, hogy elrontjuk? Hogy máshol már nem működünk?

– Akkor kitaláljuk együtt – feleli. – Hiszen így tanuljuk meg a dolgokat igazán. Csak arra kérlek, ne engedj el Maddie.

A szemem sarkában ott feszül egy könnycsepp, de nem hagyom kibuggyanni. Csak bólintok. Egyetlen, apró, igenlő mozdulat.

– Segítenél kiválasztani a ruhámat? – kérdezem aztán, hangot váltva, mielőtt túlságosan elérzékenyülnék. – Hátha lesz még okom maradni, ha beindul a fantáziád…

– Ó, akkor már most maradsz. – Blake azonnal visszavált pajkos üzemmódba, és lelkesen bólint. – Mutasd az első szettet!

Előhúzok egy rövid, testhez simuló fekete ruhát, csipkés hátmegoldással. Felkapom, majd elindulok a fürdő felé, és pár perc múlva visszatérek benne.

– Hűha... – Blake felül az ágyon, és végigmér. – Ebben nem mehetsz el. El foglak rabolni. Komolyan.

Felnevetek, és már nyúlok a következő ruha után. Egy élénkpiros, pánt nélküli miniruha. Felveszem, és megpördülök előtte.

– Veszélyes – morogja Blake. – Ezt nem a bulira tervezték, hanem hogy megkísértsd vele a férfiakat. Vagy... csak engem.

– Még egy esélyt kapsz – kacsintok rá, és előveszek egy halvány púderrózsaszín ruhát, amit még sosem viseltem.

Ahogy belesimulok, érzem, hogy ez... más. Nem kihívó, nem feltűnő. Inkább szép, és olyan mintha teljesen én lennék.

– Na? – kérdezem bizonytalanul.

Blake szinte elhallgat. Egy darabig megbámul, aztán feláll, odalép hozzám, és megfogja a kezem.

– Ebben... – mondja, miközben végigsimít az arcomon – ebben a ruhában pont úgy nézel ki, mint akivel mindent újra kezdenék.

– Valóban? – kérdezem pajkosan, de a hangom elakad, amikor érzem Blake ujjait a vállamon. Lágyan simít végig a bőrömön, pont ott, ahol a ruha pántja fut.

– Tudod... – hajol közelebb, és a hangja már nem játékos, hanem egészen sötét, alig több egy leheletnél. – Hiába próbálgatod itt előttem a ruháidat... előbb vagy utóbb a földre kerülnek.

A szívem hangosan dobban, mintha a mellkasom nem tudná eldönteni, menekülni akar vagy még közelebb húzódni hozzá. Érzem a leheletét a nyakamon. Forró. Lassú. Veszélyes.

– Ez fenyegetés? – kérdezem, félig suttogva, félig remegve. De a mosolyom nem tűnik el. A csípőmet finoman az övének nyomom, és látom, ahogy az állkapcsa megfeszül.

– Nem. – A hangja karcos, rekedt. – Ez ígéret. Mint mindig…

Egyetlen mozdulattal a derekamra csúszik a keze, és közelebb húz magához. A ruhám anyaga alig súrolja a bőrömet, mégis érzem, hogy minden porcikám megremeg. Az ajkai épp csak megérintik a nyakamat, én pedig lehunyom a szemem. Mielőtt Blake belecsókolna a nyakamba, ebben a pillanatban kopogtatnak.

Mindketten megdermedünk. 

– Maddie? Kész vagy már? – Marie hangja szól át az ajtón, a szokásos vidám, energikus tónusban.

Blake hátrahőköl, mint akit rajtakaptak. Én pedig próbálok nem elnevetni magam, miközben belül lángolok.

– Egy perc és megyek! – kiáltok vissza, kissé rekedten.

Blake lehajol, és egy utolsó csókot nyom az ajkaimra.

 – Menj csak… – suttogja, miközben az ujjai még végigsimítanak a derekamon. – De este... az a ruha nem marad rajtad. Se ez, se más.

 –Szavadon foglak bébi.–ezzel elengedjük egymást, és gyorsan elindulok átöltözni a fürdőbe.

Ahogy megérkezünk Blake-kel a pavilonban lampionok világítanak, aranysárga fényük villódzva vetül a fákra. A táborozók már rég elengedték magukat – valaki énekel a színpadon, máshol nevetés és tánc. Mindenki próbálja az utolsó estét kiélvezni. Blake csókot lehel a homlokomra, majd elengedi a kezem.

 – Hozok inni. – súgja a fülembe, én pedig bólintok. A tekintete forró, komoly, és amikor összenézünk, összerándulnak az izmaim a lábaim között.

– Maddie?

Egy ismerős, barátságos hang zökkent ki. Megfordulok. Nate az. Farmerban, fehér pólóban, frissen borotválkozva, és valami... újfajta alázat csillog a szemében.

– Tudom, hogy nem most van ennek az ideje…– kezdi gyorsan. – De szeretném, ha meghallgatnál. Legalább... csak egy tánc erejéig.

Leforráz a meglepetés. Egy pillanatra a múltam arcon csap. A régi fájdalmak, a bizonytalan mosolyok, az elmaradt beszélgetések mind ott sorakoznak Nate mögött, mint a kísértet. De valahogy most már nem félek tőle. 

Odanyújtom a kezem, ő pedig meg fogja. A zene közben lassúra vált, és a dob ritmusa szinte a szívemhez idomul. A tánc egyszerű. Semmi erőltetett mozdulat, semmi túlzás. Csak... két ember, akiknek dolguk volt egymással.

– Sajnálom – mondja halkan, miközben a keze gyengéden a derekamon pihen. – Hogy nem voltam elég bátor. Hogy kihasználtalak. Hogy… nem harcoltam érted.

Nem tudom, mit válaszoljak. Felnézek rá, és látom a szemeiben azt az őszinteséget, amit régen hiányoltam.

– Akkor nem lett volna elég, hogy harcolj – mondom végül. – Mert én magam sem tudtam, ki vagyok.

Nate bólint. Megértette végre. Ekkor a tekintetem Blake-re siklik, és látom hogy figyel. Az arca nyugodt, de a szemei árulkodnak. Nem haragos. De minden idegszálával rám figyel, mert tudja, hogy ez a pillanat számít. Ahogy véget ér a dal, Nate elenged.

– Köszönöm – mondja. – Tényleg. És… ha Blake valaha nem vigyáz rád úgy, ahogy megérdemled... csak szólj.

Elmosolyodom.

– De vigyázni fog. Ebben biztos vagyok.

A következő dal már gyorsabb, és ahogy elindulnék, Blake elém lép. Nem kérdez semmit. Csak két erős karja közé von, és úgy pörget meg, hogy kiszakad belőlem a nevetés.

– Azt hittem, elrabolták a menyasszonyt – súgja a fülembe, játékosan, de van benne valami... birtokló.

– Nem. Csak visszaadták – válaszolom, és a kezem a mellkasára csúszik.

– Már kezdtem aggódni, hogy újból fel akar szedni... – duruzsolja Blake az ajkaimra, a hangja mély, rekedt, és valami birtokló szikra villan a szemében. – Annyira közel volt hozzád…

– Nate? Ugyan már! – nevetek fel, és megrázom a fejem. – Csak bocsánatot kért. Ennyi.

Blake két tenyerébe veszi az arcom, mintha attól tartana, hogy még mindig Nate-ről beszélünk – és megcsókol. Nem sietve, nem kapkodva – hanem úgy, hogy biztos legyen benne: ha Nate most is figyel, pukkadjon meg a féltékenységtől. Beleolvadok a csókba, egyik karom a nyaka köré fonódik, másik kezem a mellkasára simul. A zene lüktet körülöttünk, és mi andalogni kezdünk a tömegben, mint két igazi szerelmes. 

– Na, szerinted örökre elüldöztük az udvarlódat? – kérdezi Blake vigyorogva, miközben a csípőm finoman az övéhez simul.

– Száz százalékosan – kuncogok. – Szerintem már soha többé nem fog megkörnyékezni. Még álmában sem.

– Jó – bólint, és közelebb húz magához. – Mert ha mégis megpróbálja, kénytelen leszek elrabolni téged. Végleg.

– És hova vinnél? – suttogom, és az arcomat a nyakába fúrom.

– Oda, ahol minden reggel kávéval ébresztelek, és minden este... csókkal altatlak el.

Egy darabig még táncolunk Blake-kel. A zene pörög, a fények vibrálnak, a testem szinte önálló életre kel a karjai között. Aztán hirtelen Emily hangja szólal meg a mikrofonból:

– Figyelem, figyelem! – csilingel a hangja, és az egész tömeg egy emberként fordul felé. – Nem fogjátok elhinni, de hívtam egy sztárvendéget! Pontosabban... egy együttest! Tudni akarjátok, kiket?

A válasz egy hatalmas sikoly hullám, lányoktól, fiuktól, mindenkitől. Mellettem Blake megáll, és a kezemet megfogja.  A szeme sötét, de huncut.

– Lehet, hogy te leszel a sztárvendég? – hajol a fülemhez, a hangja rekedtes és csábító.

Felnevetek.

– Dehogyis! Legfeljebb ha kávéfőző versenyt hirdetnek…

Emily közben folytatja:

– Akkor... fogadjátok őket hatalmas szeretettel… jön a Lángoló Gitárok!

Az egész tábor felrobban. Olyan sikítás rázza meg a helyszínt, mint még soha.

– Úristen! Cade Draven itt van a táborban! – visítja az egyik lány mögöttem, és máris előre rohan a színpad felé.

Még én is elkerekedett szemmel fordulok Blake felé.

– Te jó ég. Ez most komoly?

– Úgy tűnik – bólint, de a hangja halkan morajlik. És egy árnyalatnyi... feszültség is ott bujkál benne. Talán csak képzelem. Vagy talán ismeri Cade-et? Esetleg... volt már dolguk egymással?

Aztán meglátom, ahogy Cade és a bandája a színpadra lép. A haja enyhén kócos, fekete pólóban van, gitárt lóbál a vállán, és már csak a jelenlétével is fellobbant valamit a levegőben. A karizmatikus rosszfiú, akiről mindenki álmodott legalább egyszer az életében. 

Blake megszorítja a kezem.

– Tetszik? – kérdezi, de a hangja már nem játékos. Ott bujkál benne valami... férfias birtoklás. Mintha azt mondaná: Nézheted, de az enyém vagy.

Féloldalasan rámosolygok. – Nézni lehet. De a koncert után… csak te jössz.

Az eső előtti csend mindig más. Mintha a természet is visszatartaná a lélegzetét. A faház nyikorgott, mintha ezer éve nem járt volna itt senki, a falakon poros képek lógtak, a levegőben pedig valami baljós vibrálás terjengett – vagy csak a gondolataim feszültek túlságosan.

– Biztos, hogy jó ötlet volt idejönni? – kérdeztem halkan, miközben a cipőmmel arrébb rúgtam egy letört széklábat.

– Te akartad tudni az igazságot – válaszolta Blake, és egy kulccsal zárta be mögöttünk az ajtót.– Itt nem találnak meg.

Egyszerre borzongtam meg és hevültem fel. Valami a hangjában megváltozott. A szokásos nyugodt, magabiztos Blake helyett most valaki más állt mögöttem. Egy veszélyes, és vadabb férfi, akitől azonnal felizgultam.

– Áruld már el végre. Miért hoztál ide? – kérdeztem, de már akkor tudtam, a válasz nem számít.

Blake nem felelt. Inkább közelebb lépett, a testét a hátamhoz nyomta, és forró tenyere becsúszott a pólóm alá. Megremegtem az érintésétől, és egy hangos, kéjes sóhaj szakadt ki belőlem. A csípőmnél fogva fordított maga felé, és úgy nézett rám, mintha már minden döntést meghozott volna helyettem. A szemében táncolt valami sötét – mintha nemcsak kívánt volna, hanem birtokolni is akarna.

– Csak egyszer mondd ki, hogy nem akarod, és elengedlek – mormolta, miközben az ujjaival a nadrágom gombját kezdte piszkálni.

De én nem mondtam semmit, felhevülten néztem rá, és azt akartam, hogy most azonnal tegyen magáévá. Ő pedig vette a lapot. A következő pillanatban már a nyakamat csókolta, fogai finoman karcolták a bőrömet. A kezei vadul tapogattak le, mintha minden négyzetcentiméteremre szüksége lenne, mintha le akarna hántani rólam mindent – a ruháimat, a titkaimat, a múltamat.

A hátam mögé lépett, a karjaim a derekára csúsztak. Éreztem, ahogy keményen feszül a farmerja, és a gondolat, hogy én váltottam ezt ki... valami állatias bizsergést keltett bennem. Az alsóm már rég nedves volt. Éreztem, ahogy hozzám tapad, és ahogy Blake ujjai becsúsznak a szövet alá, az ajkam megremegett a gyönyörtől.

– Már így is csurom vagy... – súgta a fülembe. – Még hozzá sem értem rendesen.

Válaszként csak halkan nyögtem, de a hangom inkább volt könyörgés, mint jóváhagyás. Blake letérdelt mögém. A ruhám és az alsóm egyszerre csúszott le a bokámig. A levegő hidegen simított végig a fenekemen, de aztán megéreztem a nyelvét. Forró, lassú köröket írt le a puncim körül, aztán végignyalt a szeméremajkaim között, és én beleremegtem. A keze a csípőmre fonódott, mozdulatlanságra ítélve, miközben a nyelve újra és újra végigsimított a lüktető pontomon.

–Kegyetlen vagy… Annyira jó…–pihegem félig elveszve.

Viszont ő nem állt le. Még mélyebbre hatolt a nyelvével, a forróságomat olyan mohón nyelte, mintha nem tudna e nélkül élni. A combjaim remegtek, a testem ívbe feszült, és mikor végre belém csúsztatta az ujjait, felsikoltottam a gyönyörtől. Szokása szerint először egy, majd két ujjal ingerelte a hüvelyemet. A mozdulatai egyre gyorsultak, egyre könyörtelenebbé váltak, ahogy közeledtem a csúcshoz. Nyögésem egyre hangosabb lett. Fejem hátrabicsaklott, szemeimet lehunytam, és egyszerűen csak élveztem őt. 

Aztán hirtelen abbahagyta.

Kinyitottam a szemem. A mellkasom zihált, a testem görcsösen kívánta a folytatást.

– Miért...?

– Mert akarom, hogy akkor élvezz el, amikor már benned vagyok – felelte, és mielőtt válaszolhattam volna, felemelt.

Az asztalra fektetett, a hátam alatt a fa hideg és durva volt, de nem érdekelt. Aztán Blake hirtelen, minden előjel nélkül hatolt belém. Az üteme vad és könyörtelen volt, én pedig kétségbeesetten kerestem, mibe kapaszkodhatok, miközben a hangunk — az én nyögéseim, az ő zihálása — betöltötte a teret. A testem automatikusan reagált: a puncim szorosan köré fonódott, mintha nem akarná többé elengedni.

– Őrjítő vagy… Teljesen benedvesedtél tőlem… –morogta, és egy lassú, erőteljes mozdulattal tövig merült bennem.

Én pedig teljesen elvesztem. Akaratlanul is felsikoltottam, a csípőm ösztönösen mozdult, mintha utat keresne neki, mintha nem lenne elég mély, nem lenne elég hosszú ez a perc, ez az érzés. A testem hullámzott alatta, az asztal minden mozdulatra megnyikordult, az ujjaim a vállába martak, ő pedig vad, nyögésszerű sóhajokkal felelt.

A gyönyör gyorsabban közeledett, mint hittem.

A lábaim remegtek, a bőröm perzselt, és mikor újra a csiklómhoz nyúlt, már nem bírtam visszatartani.

– Blake...! – kiáltottam, és a nevét ziháltam újra és újra, miközben a gyönyör szétszakított belül.

A férfinak esze ágában nem volt megállni. Addig lökött, míg a testem újra meg nem feszült, újabb orgazmus kapujába nem sodródtam. Ahogy belém élvezett, mély, elfojtott hörgés szakadt fel belőle. A vállába kapaszkodtam, körmeimet a bőrébe mélyesztve, miközben együtt repültünk, és zuhantunk a gyönyör felé. Blake egy darabig még mozgott bennem. Már nem tudtam, melyik nyögés kinek a torkából tört fel. Csak azt éreztem, hogy minden porcikám ki van feszítve, mint egy túlhangolt húr. Még egy pillanat, még egyetlen lökés, esküszöm szétpattanok.

Blake megállt, majd lassan kihúzódott, mintha sajnálná, hogy véget ért a pillanat. Elveszve feküdtem az asztalon, zihálva, izzadtan, a hajam a homlokomra tapadt. A combjaim belső része nedvesen csillogott, a saját nedvem és Blake spermája keveredett össze a bőrömön. 

Ő fölém hajolt, az ujjai gyengéden kisöpörtek egy kósza tincset az arcomból.

– Ez isteni volt... – suttogta az ajkaimra, és megcsókolt.

Lassú volt a csók, érzéki és mély, amitől mindig beleremeg a lábam. A nyelve finoman ízlelgetett, a keze a csípőmön pihent, a teste még mindig forró volt, és ahogy érzem az ágyéka is újból készen áll rám. Nem tudom, mennyi ideig csókoltuk egymást így. Percekig? Tíz? Több? Az időérzékem teljesen elveszett. Csak azt tudtam, hogy az ajkai végigcsókolták a nyakam ívét, majd lesiklottak a kulcscsontomhoz. A testem libabőrös lett, ahogy a lehelete végigsiklott rajta, és a nyelvével követni kezdte a saját nyomát, egészen a melleim aljáig.

– Még nem végeztem veled – suttogta mosolyogva, mielőtt a nyelvével megkerülte a mellbimbómat. Az érzés olyan intenzív volt, hogy megremegtem, a csípőm önkéntelenül megmozdult, mintha újra kívánnám őt, és kívántam. 

Blake elidőzött a melleimnél, mintha újra fel akarna térképezni. Az ajkai játékosak voltak, a keze közben a combjaimat simogatta, ujjbegyei újra a csiklóm körül táncoltak, és én...…megint kezdtem felizgulni. A puncim lüktetett, érzékeny volt és mégis újra készen állt. Azt hittem, már nincs erőm hozzá, de a teste közelsége, az érintései, a vágy, amit bennem ébresztett, újra lángra lobbantott.

– Kérlek... – nyögtem halkan, az arcom égővörös lett a saját hangom hallatán.

Blake elmosolyodott, és lassan visszakúszott fölém, de ezúttal nem hatolt belém rögtön. Ehelyett az orrát az enyémhez érintette, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.

– Olyan gyönyörű vagy, mikor így nézel rám – suttogta, és újra megcsókolt.

A teste rám simult, a mellkasunk összeért, a bőrünk egymáshoz tapadt, és én éreztem, ahogy újra megkeményedve feszül hozzám. Finoman csúszott belém, és ezúttal a mozdulatai lassúak, mélyek voltak. Nem sürgettek, nem törték rám az élvezetet – csak tartottak. A csípője ütemesen mozgott, a szuszogásunk eggyé olvadt, és ahogy a keze újra a mellemre csúszott, a lábaim önkéntelenül újra köré fonódtak. A puncim befogadta, megszorította, és mikor megérezte, hogy közeledem, egy rekedt sóhajjal megmarkolta a derekamat és gyorsított.

A második orgazmus még édesebb volt.

Olyan mély, és szétáradó, mint egy sötét tenger, ami elnyeli minden gondolatomat. Az utolsó lökésekkel Blake ismét belém élvezett. Nem állt meg. Addig mozgott bennem, amíg csak bírta. Én pedig végül egy olyan velőtrázó sikollyal élveztem el, hogy elájultam.

Pár pillanattal később arra ébredtem fel, hogy Blake mellettem feküdt az asztalon, az egyik kezével a hajamat simogatta, míg a másikkal a hasamat cirógatta.

– Maradj így még egy kicsit – suttogtam, és ő csak bólintott.

Már hajnalodott, mire visszaértünk Blake faházához, de egyikünk sem volt fáradt. A testem még mindig érzékenyen lüktetett a korábbi együttlétünktől, de ugyanazzal a perzselő vággyal néztem rá, mint amikor először vetkőzött le előttem. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, a falhoz tolt, mintha nem bírna még egy másodpercet várni. A szája az enyémre tapadt, a keze már a felsőm szegélyét rángatta, én pedig segítettem neki megszabadulni tőle.

– Mintha nem is dugtál volna meg két órája – ziháltam a fülébe, mire ő elmosolyodott, és végigsimított a hajamon.

– Azóta csak még éhesebb vagyok.

A nadrágja gombjai halk pattanással engedtek, én pedig nem vesztegettem az időt. Letérdeltem elé, a hideg padló nem érdekelt. Csak az a kibaszott gyönyörű, kemény valóság, ami ott feszült már újra, teljes pompájában a szemem előtt. Fölpillantottam rá. A tekintete sötét volt és vad. Megnyaltam az ajkaimat lassan, kihívóan, miközben az ujjaimmal végigsimítottam a csípőjét. Aztán végre... a tenyerem a férfiasságához ért. Már csak ez az érintés is megremegtette. Az ujjaimmal körbezártam a tövét, és ajkaimmal a makkjához hajoltam.

Nyelvemmel egy apró kört írtam a csúcsán. Sós íze azonnal megcsapta a számat – az izgalma ott volt minden molekulájában. Felnyögött. A hangja mélyről jött, rekedten, szinte morgásként.

– Basszus, Maddie...

A buja dicséret bizsergést váltott ki belőlem. Lassan, élvezettel vettem be a farkát számba, csak annyira, hogy érezze, mennyire imádom ezt. A nyelvem finoman végigsimított az erezett felületén, míg az ujjaim lejjebb markoltak rajta, és követni kezdték a ritmust, amit a számmal diktáltam. Minden egyes mozdulatommal csak még keményebb lett. A csípője aprókat mozdult, mintha már alig bírná, hogy ne rántsa meg a hajamat, és ne dugjon mélyebbre.

A keze végül tényleg a hajamba túrt, olyan erősen, hogy a könnyem is kicsordult. De nem bántam. Blake pedig hátravetett fejjel élvezkedett a számban.

– Istenem, annyira jó vagy ebben... – sóhajtotta.

A dicséret csak fokozta a vágyamat. Egyre mélyebbre engedtem őt a számba, miközben az egyik kezem a saját combom közé csúszott. Éreztem, mennyire nedves vagyok. Az ujjaim úgy siklottak el a szeméremajkaim között, mintha olvadt vajban járnának. 

Felpillantottam rá – látta, mit csinálok. A tekintete elsötétült.

– Azonnal felállni!– parancsolta.

Felemelkedtem térdelésből, de nem álltam meg. Hozzá simultam, a mellkasom az övéhez tapadt, miközben a szoknyámat félrerántottam. A puncim csillogott, lüktetett. Olyan éhes voltam rá, mint még soha. Blake nem várt tovább. Felkapott, mint egy rongybabát, és a kandalló előtti puha szőnyegre dobott. A szemei lángoltak. Ledobta magáról a maradék ruhát, fölém mászott, és egyetlen mozdulattal belém csúszott. 

Felsikoltottam a gyönyörtől. Minden centije ismerős volt már, de most valahogy más volt. Mintha nem is ő dugna meg, hanem egy idegen férfi, akit most szedtem fel valahol egy buliban. A csípője keményen mozdult, minden lökésnél felszisszentem, de nem akartam, hogy megálljon. A testem ívbe feszült, a melleim az arcához simultak, és ő azonnal rájuk tapadt az ajkaival.

– Úgy imádom a cicijeidet, Maddie... te vagy a végzetem.

Egy pillanatra belém fagyott a levegő. A végzete? Ez azt jelenti, hogy Blake valóban szerelmes belém? Miközben ezen agyaltam, a puncim összeszorult körülötte, az orgazmus sűrű, hömpölygő hulláma végigsöpört rajtam, olyan erősen, hogy még a látásom is elhomályosult. Ő még pár lökéssel követte, és a csípőmbe markolva töltötte belém az utolsó csepp vágyát is. Nekem pedig kicsordult egy könnycsepp a szememből, mert tudtam, ez az utolsó éjszakánk együtt….