Barbi 19. fejezet

Féktelen játszma

Oszkár

Az ajtó zárjának kattanása még mindig ott visszhangzott a fejemben, ahogy a folyosón álltam, karba tett kézzel.A ruhámon még éreztem a tenger sós illatát, de ez volt a legkisebb gondom.

Barbi... Ez a lány... Megőrjít.

Az ajtónak dőlve elmosolyodtam. Szóval ez a játék? Kint hagyni éjszakára? Rendben. Ha azt hiszi, hogy ezzel sarokba szorított, akkor nagyon alábecsülte, kivel van dolga. A hideg fa a hátamnak feszült, de a bennem lobogó tűz sokkal erősebben perzselt. Éreztem, ahogy az adrenalin lassan végigszántja az ereimet. Barbi azt hiszi, hogy ezzel majd megingat? Hogy a türelmem cérnaszála el fog pattanni? Ó, dehogy. Csak még édesebbé teszi a pillanatot, amikor végre megadja magát. Nem én vagyok az, aki könnyen feladja. Ha ő játszani akar, hát játszunk. Csak azt nem tudja még, hogy a végén én fogom irányítani a játszmát. Minden egyes perc, amit itt töltök, csak növeli a vágyamat, és amikor végre kinyitja azt az ajtót… nos, akkor már nem lesz menekvés.

– Rendben, Barbi – mormoltam az orrom alatt. – Háborút akarsz? Megkapod.

Lassan megfordultam, és zsebre dugott kézzel a lift felé indultam. A tükröződő ajtók visszaverték az arcomon ülő önelégült mosolyt. Ahogy a liftajtó becsukódott, az ujjaim végigsimították az államat. Ideje volt megmutatni, hogy én is tudok váratlan húzásokat produkálni. A recepcióhoz érve a pult mögött álmos tekintetű recepciós nő felpillantott. Amikor megpillantotta a borostás arcomat és a kissé zilált kinézetemet, halványan elmosolyodott.

– Segíthetek, uram?

– Igen – mondtam halkan, majd egy széles mosollyal hozzátettem. – A legjobb, legmodernebb, legluxusabb szobájukat kérem. Most.

A nő pislogott egyet, láthatóan meglepte a határozottságom. Gyorsan pötyögni kezdett a számítógépen.

– Nos, van egy elnöki lakosztályunk, amely...

– Tökéletes – vágtam közbe. – Azt kérem.

– Értettem, uram. – A nő végignézett rajtam, majd egy műmosollyal átnyújtotta a kulcskártyát. – Jó pihenést kívánok.

Átvettem a kártyát, és a mosolyom még szélesebb lett. Már láttam magam előtt Barbi arcát, amikor megtudja, hogy míg ő azt hitte, a folyosón fogok éjszakázni, én a hotel koronájának számító lakosztályban élvezem az estét. Ahogy a lift újra felért, és a 15. emeleti ajtó kitárult előttem, egy tágas, üvegfalú szoba tárult fel. A város fényei odalent apró ékkövekként sziporkáztak, a belső tér modern bútorokkal és márványpadlóval várta, hogy birtokba vegyem.

Beljebb léptem, és elégedetten elvigyorodtam. Az egyik sarokban egy hatalmas pezsgőfürdő terült el, mellette egy üveg pezsgő hűlt a jégtartóban. A pezsgő most nem vonzott. Valami erősebbre vágytam. A bárszekrényhez léptem, és leemeltem egy üveg whiskyt. A kristálypohár lassan megtelt az aranyszínű folyadékkal. Két jégkocka koppant az üveg alján, a hideg whisky pedig végigcsorgott a jégen, halk zizegő hangot hallatva. Belekortyoltam, a füstös, kesernyés íz szétáradt a számban, és elégedetten sóhajtottam fel.

Zsebre tett kézzel az ablak elé sétáltam. A város fényei alatt a tenger sötét felszíne ezüstösen csillogott a holdfényben. A pohár hidegen simult a tenyerembe, de a gondolataimban csak Barbi arca járt. Az a dacos tekintet, amivel kizárt az ajtón. Egy játékos mosoly futott végig az ajkamon. Elérte amit akart, de én jártam a legjobban.

Előhúztam a mobilomat, megfordítottam a kamerát, és lőttem egy szelfit. Az arcomra egy kihívó félmosolyt erőltettem, a háttérben pedig ott csillogott a luxuslakosztály minden kényelme. A pohárban megcsillant a whisky, a tekintetemben pedig benne volt minden üzenet, amit szavak nélkül is értett.

Elküldtem neki a képet. Egyetlen szó nélkül. A várakozás feszültsége lassan elnyúlt a percekben. A whisky lassan fogyott, de a türelmem nem. Tudtam, hogy válaszolni fog.

A mobil halkan rezdült a kezemben. Egy üzenet Barbitól:

„Dögölj meg…”

Elnevettem magam. A betűk mögött ott vibrált a düh, de én tudtam, hogy ez a düh nem más, mint vágy.

Csináljuk tovább, Barbi. De a végén úgyis én nyerek.

A pohár fenekére néztem, és egyetlen korttyal kiürítettem.

A fürdőszoba ajtaja halk kattanással csukódott mögöttem. A vállamba belemart a feszültség, mintha két láthatatlan kéz próbálná szétfeszíteni az izmokat. Barbi... az a dühös, szikrázó tekintet, amivel rám nézett... A gondolattól megfeszült az állkapcsom. Túlságosan is felizgatott. Legszívesebben már ott, a homokban letepertem volna. Aztán addig hajszoltam volna, míg el nem veszíti az eszméletét – míg századszor is a nevemet kiabálja. A gyönyör határáig vittem volna, hogy aztán addig kínozzam, amíg bocsánatot nem kér tőlem. Vadul és fékezhetetlenül, míg végül mindketten el nem veszítjük az eszméletünket a gyönyörtől.

Sóhajtva léptem a zuhanyfülkébe, és megnyitottam a csapot. A víz először hidegen zúdult rám, mintha csak a valóság próbált volna visszarántani a tomboló vágyból. Ahogy a hideg cseppek végiggördültek a bőrömön, kicsit enyhült a feszültség. Előrehajoltam, és a víz alá tartottam az arcomat. Hagyta, hogy a zuhany lemossa a gondolataimról a türelmetlenséget. De a lüktetés még mindig ott tombolt bennem, mint egy láng, amit nem lehet eloltani.

Végigsimítottam a vizes hajamon, majd hátrasimítottam a tincseimet. Ez az éjszaka nehéz lesz Barbi nélkül. Az a csaj egyszerűen nem tudja, mit veszített azzal, hogy kizárt. Vagy talán pontosan tudja, és csak kínozni akar. Ha ez a célja, rohadtul jól csinálja. Felemeltem a tusfürdőt, és lassan beszappanoztam a testem. A hab puhán kúszott végig az izmaimon. Végignéztem a karomon, ahol a tetoválások fekete tintaként kígyóztak a bőrömön. Az ujjaim a mellkasomra siklottak, követve a minták vonalát. Kívülről keménynek tűntem – az a pasi, akit senki sem tud megtörni. Aki mindig tudja, mit akar, és hogyan érje el. De belül… belül egy egészen más ember lapult. Egy kis kutya, aki csak szeretetre vágyik, és aki képes bármit megtenni azért, hogy az a bizonyos lány boldog legyen. Halkan elnevettem magam a felismerésen. Barbi tudja ezt? Hogy a kemény páncél alatt valójában milyen könnyen sebezhető vagyok?

A víz lassan lemosta a habot a bőrömről, de a vágyat nem tudta elmosni. A vállamba visszakúszott a feszültség, a gyomromban lévő enyhe izgalom gyötrő csomóként feszült. Még egy utolsó sóhajjal elzártam a csapot, és kiléptem a zuhanyfülkéből. A tükör bepárásodott, de a saját tekintetemet még így is láttam a homályban. Egy törülköző után nyúltam, és felkészültem a hosszú, gyötrelmes éjszakára, amit nélküle kell átvészelnem. De tudtam, hogy amikor eljön a pillanat, visszakapja mindenért. És én fogom élvezni a legjobban.

A nap első sugarai átverekedték magukat a szállodai szoba függönyén, arcomba sütöttek, és éles fájdalomként hasítottak a szemhéjam mögé. A whisky utóízét még mindig éreztem a számban, és ahogy lassan kinyitottam a szemem, egyetlen gondolat suhant át az agyamon: Barbi.

Az ujjaim utánanyúltak a mellettem heverő mobilnak. A képernyő felvillant, és szinte azonnal elvigyorodtam. Tíz nem fogadott hívás Barbitól. A nevét újra és újra kiírta a telefon, mintha csak kétségbeesetten próbált volna visszaszerezni valamit, amit eldobott. Felültem az ágyban, és végighúztam a kezem a hajamon. A vigyor szélesebb lett az arcomon, a bosszú édes zamatával telt meg a szám. Szóval mégsem bírtad ki nélkülem, mi?

Elnevettem magam, a hangom mélyen és gúnyosan csengett a csendes lakosztályban.

– Azt hitted, hogy csak úgy kizárhatsz, és én majd engedelmesen könyörgök, hogy visszaengedj?

Felálltam, a mobil még mindig a kezemben volt, és az ablakhoz sétáltam. A reggeli város lüktetett alattam, az emberek sürögtek-forogtak, de számomra csak egy dolog számított: az én kis játszmánk.

Barbi, ha azt hiszed, hogy ezzel megfogtál, nagyot tévedtél. Élveztem, hogy most ő az, aki várakozik, aki idegesen figyeli a telefont, hátha végre visszahívom.

– Talán majd délután, ha kedvem lesz – morogtam, miközben az ujjaim a hívás ikon fölött lebegtek. Aztán egy hirtelen mozdulattal bezártam a képernyőt. Nem adom meg neki ezt az örömet. Még nem.

Az elégtétel édes volt, a bosszú pedig hidegen tálalt, ahogy szeretem.

– Lássuk, meddig bírod ki, Barbara – suttogtam, és ismét elvigyorodtam. Az ajtó felé indultam, készen egy újabb körre ebben a végtelen játékban, ahol mindig én diktálom a szabályokat.

Az étterem nyüzsgése halkan zsongott körülöttem, a kávé intenzív illata lassan kezdett felébreszteni. A reggelizők moraja elvegyült a porceláncsészék finom csilingelésével, de engem csak egy dolog érdekelt igazán: a gondolat, hogy hamarosan újra láthatom őt.

Barbit.

Megpróbáltam nyugodtan kortyolni a kávémat, de minden idegszálam feszült. A tegnap esti kis bosszúja még mindig ott vibrált bennem. Kint hagyott az ajtó előtt. És bár a luxuslakosztály kárpótolt, mégsem tudtam elfelejteni, hogy ő volt az, aki meghúzta a határt közénk. Elmosolyodtam a gondolatra. Ez a nő egy őrület, és talán pont ezért nem tudom kiverni a fejemből.

És akkor megpillantottam.

Barbi éppen az étterem ajtaján lépett be. A napsütés beszűrődött mögüle, glóriát festve a haja köré. Egy nyári, virágmintás, hátul kivágott ruha simult a testére, finom anyaga épp annyit engedett látni, hogy az őrület határára sodorjon. A szívem kihagyott egy ütemet. A lábain magassarkú szandál, a nyakában pedig egy gyöngysor ragyogott.

Ne. Már. Megint. – parancsoltam magamnak.

Az ujjaim rászorultak a kávéscsészére. Éreztem, hogy a nadrágom kezd szűknek bizonyulni, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne tegyek valami ostobaságot. Nem, nem lehet rám ilyen hatással! Vissza kell fognom magam. Nagyot nyeltem, és próbáltam lenyelni a feltörekvő vágyamat. Mély levegőt vettem, majd lassan, könnyedén elindultam felé. Barbi a büféasztalnál állt, épp gyümölcsöt pakolt a tányérjára, mit sem sejtve arról, hogy mögötte vagyok.

Egészen közel hajoltam hozzá, és a füle mellett halkan megszólaltam:

– Jó reggelt, Barbara. Jól aludtál?

Barbi összerezzent, a villája koppant a tányérján. A válla megfeszült, majd lassan megfordult. A szemei villámokat szórtak.

– Oszkár – sziszegte, miközben végigmért. – Hogy a fenébe kerültél ide?

Elvigyorodtam, és a zsebembe csúsztattam a kezem, mintha csak egy laza csevegés közepén lennénk.

– Hát, tudod… a luxuslakosztály ágyai meglepően kényelmesek. Egyetlen dolog hiányzott csak belőle… – Közelebb hajoltam, és jelentőségteljesen suttogtam – Te.

Barbi arca kipirult, az ajkai összeszorultak. Láttam rajta, hogy forrong benne a düh, de valami más is: a vágy és a bosszúság tökéletes elegye.

– Igazán? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan. – Talán legközelebb majd beengedlek. Vagy nem.

Megpróbált elmenni mellettem, de finoman megérintettem a könyökét, hogy megállítsam.

– Szóval, így játszunk? – kérdeztem halkan, a tekintetem az övébe fúródott.

– Nem én kezdtem – sziszegte, de a szája szegletében ott bujkált egy mosoly.

– De én fogom befejezni – mormoltam.

Barbi ajkai elnyíltak, a tekintete összeszűkült, és éreztem, hogy a köztünk vibráló feszültség szikrákat szór körülöttünk.

– Kíváncsi vagyok, hogy fogod megcsinálni – mondta kihívóan, majd hátralépett. A tekintetét még egy hosszú másodpercig az enyémbe fúrta, aztán megfordult, és ringó csípővel elindult az asztala felé.

Végignéztem rajta, ahogy eltávolodik, és egy elégedett sóhaj szakadt ki belőlem. Ez a nő minden egyes porcikámat próbára teszi. De ha háborút akar, megkapja.

És én alig vártam, hogy csatába induljak.

Reggeli után még mindig ott lüktetett bennem a játékos feszültség, amit Barbi jelenléte keltett. Ahogy elindult a lift felé, egy pillanatra megálltam, majd elvigyorodtam. Nem hagyhattam, hogy csak úgy elillanjon a reggel emléke. Lépteimet megszaporázva utolértem, és még mielőtt becsukódott volna a liftajtó, beugrottam mellé. A fényes acélajtó halkan zárult mögöttünk, és mi ketten ott maradtunk a szűk térben. A levegő közöttünk szinte szikrázott. Barbi az egyik sarokban állt, a tekintete előre szegeződött, mintha teljesen közömbös lenne a jelenlétem iránt. A keze idegesen játszott a táskájának pántjával.

Én pedig csak mosolyogtam.

Ahogy a lift elindult, az ujjam lassan a vezérlőpanelhez siklott. Egy hirtelen mozdulattal megnyomtam a „STOP” gombot. A lift zökkenve állt meg, a lámpák halványabban pislákoltak egy pillanatra. Barbi szeme azonnal rám villant, a harag szikrái máris pattogtak benne.

– Oszkár! Ez mégis mi a franc volt?! – förmedt rám.

Nem válaszoltam. Egyetlen lépéssel előtte voltam, és a testemmel finoman a lift sarkába szorítottam. Az egyik kezem a feje mellett a falnak támaszkodott, a másikkal gyengéden megérintettem az állát, felemelve az arcát, hogy egyenesen a szemembe nézzen.

– Na mi az? – kérdeztem halkan, a hangom rekedten csengett. – Megeredt a nyelved?

Barbi szeme összeszűkült, az ajkai résnyire nyíltak, de egyetlen szó sem hagyta el a száját. Éreztem, hogy a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ahogy próbál uralkodni magán.

Lassan közelebb hajoltam, az ajkaim súrolták a fülét, a hangom alig volt több, mint egy suttogás.

– Másra is használhatnád... Mit szólsz?

Abban a pillanatban éreztem, ahogy Barbi keze lendül. Egy éles, csattanó pofon vágódott az arcomra. A bőröm sajgott, az ütés nyomán forró csík szaladt végig az állkapcsomon.

De én csak elvigyorodtam, elégedetten dörzsöltem meg a lángoló arcomat.

– Ezt nevezem válasznak – morogtam, a szemeim újra az övébe fúródtak.

Barbi szemei villámokat szórtak, az ajkai remegtek a visszafojtott indulattól.

– Te tényleg egy kibírhatatlan, önelégült seggfej vagy – sziszegte.

– És te pont ezért nem tudsz ellenállni nekem – válaszoltam.

Egy másodpercig csak néztük egymást, a levegő forrósága szinte elviselhetetlenné vált. Aztán Barbi elfordította a fejét, és nagyot sóhajtott.

– Indítsd el a liftet, Oszkár, mielőtt még valami olyat teszek, amit mindketten megbánnánk.

A szavai még ott rezegtek a levegőben, és láttam, ahogy a tekintete dacosan az enyémbe mélyed. Egy kaján mosoly kúszott az ajkaimra. Az ujjaim lassan végigsiklottak az egyik hajtincsén, körbetekertem a mutatóujjam körül, élvezve a selymes érintést.

– Mégis mire gondolsz pontosan? – kérdeztem halkan, a hangom rekedtesen, alig hallhatóan vibrált a lift zárt terében. Közelebb hajoltam, az ajkaim szinte súrolták az övét. – Megcsókolnál... vagy letérdelnél előttem?

Barbi szemei elkerekedtek, az arcára egy pillanatra kiült a döbbenet, majd egy szemforgató sóhaj szakadt ki belőle. Láttam, ahogy az arcára kiülő pír végigfut a nyakán.

– Folyton csak a szexre gondolsz! – sziszegte dühösen, a szeme szikrákat szórt.

Elégedetten húzódtam hátrébb egy kicsit, de csak annyira, hogy a feszültség még mindig köztünk vibráljon.

– Nem tehetek róla – vontam vállat lassan, a tekintetem végigsiklott az ajkain, majd újra a szemébe néztem. – Ha valaki ennyire csábító, nehéz másra gondolni.

Barbi összeszorította az ajkait, de láttam, hogy a szája szélén megremeg az a jól ismert mosoly. Az az elfojtott, gyilkosan édes mosoly, amivel mindig próbálja leplezni, hogy őt is ugyanúgy felforgatja ez a helyzet.

– Talán próbálkozhatnál valami mással is – szólalt meg végül halkan, a hangja gúnyos volt, de a szemében ott bujkált a kihívás.

– Talán nem akarok – válaszoltam, miközben lassan elengedtem a hajtincsét, és végigsimítottam az arcélén. – Mert pontosan tudom, hogy te sem akarsz.

Barbi egy pillanatra lehunyta a szemét, majd mély levegőt vett. Amikor újra rám nézett, a tekintete elszánt volt, mégis csillogott benne a vágy.

– Indítsd el a liftet, Oszkár – mondta halkan, a hangja remegett az elfojtott érzelmektől. – Mielőtt tényleg olyat teszek, amit mindketten megbánunk.

Elvigyorodtam, de ezúttal nem szólaltam meg. Csak megnyomtam a gombot, és a lift újra elindult lefelé, miközben a köztünk lévő feszültség még mindig ott vibrált, készen arra, hogy bármelyik pillanatban lángra lobbanjon.