Barbi 21. fejezet

A pokolba is veled!

Oszkár hátradől a kocsi ülésén, és egy elégedett félmosoly kúszik az arcára, ahogy figyeli, hogyan forgatom Javier útlevelét az ujjaim között. Megérdemelte. Minden egyes tettével, minden álnok pillantásával, minden egyes szavával csak egyre mélyebbre ásta magát a gödörbe. Most végre ott van, ahol lennie kell – rácsok mögött. Felpillantok Oszkárra, és nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Mindig tudtam, hogy ügyessége, az a bizonyos "enyves kéz" egyszer még a hasznunkra válik. Minden mozdulata pontos és magabiztos volt, ahogy megszerezte Javier iratait. Semmi tódulás, semmi bizonytalanság. Mintha csak erre született volna. Büszke vagyok rá. Talpraesett, ravasz, és olyan képességei vannak, amiket más egy élet alatt sem sajátít el.

Ahogy az ujjaim között pörgetem Javier útlevelét, érzem, hogy a bosszú édesen szétterjed bennem. Végre igazságot szolgáltattunk, még ha a saját szabályaink szerint is. Javier mindig azt hitte, hogy ő áll a játék tetején, de most már látja, hogy van, aki sokkal jobban játszik nála. Oszkár felé biccentek, szemem sarkában megbújik a diadal fénye. 

– A tökéletes kis trófea... – mormogom magam elé, majd felpillantok Oszkárra. – Honnan tudtad, hogy ez kell nekem?

– Mert pontosan tudom, mi lobbantja fel a tüzet a szemedben – feleli, miközben végigsimít az arcomon. A tekintetében egyszerre van játékosság és veszély. – És szeretem látni, ahogy lángolsz.

Az ujjaim bizsergő izgalommal játszanak az útlevéllel, a hamisítás lehetőségei pedig szikrázó tervekként cikáznak a fejemben. De ennél is jobban élvezem azt, hogy Oszkár ért engem – a sötétségemet, a trükkjeimet, azt, hogy nem félek átlépni a határokat. Mert ő is pontosan ilyen.

– Tudod, hogy most már nincs visszaút, igaz? – kérdezem, és a hangom remeg az izgatottságtól.

Oszkár lassan felém hajol, ajkai csak egy leheletnyire vannak az enyémtől.

– Soha nem is akartam, hogy legyen– suttogja, majd lassan, gyengéden megcsókol.

Ez a csók nem csak ígéret; ez egy szövetség. Két romlott lélek egymásba kapaszkodik, együtt sodródva egy olyan világba, ahol a szabályok csak arra vannak, hogy megszegjük őket. Ahogy elhúzódik, megcsillan a szeme sarkában az a huncut, veszélyes fény.

– Akkor lássuk, mit tudsz, művésznő – mondja vigyorogva, és bólint az útlevél felé.

Én pedig nevetve hajtom le a fejem, mert tudom: vele az oldalamon nincs határ, amit ne léphetnénk át. Nincs hazugság, amit ne szőhetnénk meg. És nincs bűn, amit ne élveznénk ki teljesen. A repülőtér zsongása körülölel minket, miközben a kijelzőt bámulom, hogy megtaláljam a járatunkat Budapestre. Oszkár mellettem halad, nyugodtan, a kezében lóbálva a bőröndöm fogantyúját. Már épp elindulnék a beszállókapuhoz, amikor Oszkár megragadja a csuklómat, és finoman hátrahúz.

– Erre megyünk, kedvesem – mondja, és a hangjában ott bujkál az a pimasz kis mosoly, amit már jól ismerek.

Kissé zavartan nézek rá. – Ez nem a rendes járat – jegyzem meg, miközben az irányba fordulok, amerre vezet. A kijárat mögött nem egy hagyományos repülőgép várakozik, hanem egy elegáns, fehérre festett magángép. Felvonva a szemöldökömet nézek rá. 

– Ez most komoly? Miért nem ezzel jöttünk? Most kell megtudnom?

Oszkár ajka széles vigyorra húzódik. – Meglepődtél, mi? Tudod, hogy sok pénzem van – dicsekszik, miközben a szemében gyerekes büszkeség csillan.

Játékosan vállon csapom. – A kis kérkedős... Nem is tudom, mit mondjak rád – forgatom meg a szemem, de a szám sarkában ott bujkál a mosoly.

Felvezet a lépcsőn, és amikor belépek a gépbe, szó szerint elakad a lélegzetem.

Hófehér minden. A dizájn letisztult, modern, és lélegzetelállítóan elegáns. A bőrülések puha fehérségben hívogatnak, különálló fotelekként sorakoznak, mintha egy luxusszálloda nappalijában lennénk. A gép elején egy üvegfalú bár áll, ahol kristálypoharak csillognak a lágy fényben. A végében pedig... egy hálófülke? Hát persze!

Szinte belepirulok a gondolatba, hogy mi mindent lehet kezdeni egy ilyen helyen. Az ujjaim végigsimítanak az egyik ülésen, miközben lassan körbefordulok.

– Szóhoz sem jutok – vallom be őszintén.

Oszkár a vállam fölött figyel, szeme elégedetten csillog. – Pont erre számítottam.

Megcsóválom a fejem, és próbálok szigorú arcot vágni, de a mosolyom elárul.

– Szóval tényleg ennyire el akartad kápráztatni a lányt, aki hamisít és útleveleket lopkod?

Oszkár közelebb hajol, ajkai csak egy leheletnyire vannak az enyémtől.

– Ez csak a kezdet, kedvesem. A legjobbat még nem is láttad.

Egy izgatott bizsergés fut végig a gerincemen, ahogy helyet foglalok az egyik puha bőrülésben. Ez az út nem csak egy utazás lesz. Ez egy újabb kaland kezdete – és ki tudja, mit tartogat még számunkra?

Végtelen lehetőségek. Végtelen feszültség. Pont, ahogy szeretem.

Ahogy a gép felemelkedik a kifutópályáról, az ablakon túl a város látképe lassan zsugorodik, míg végül csak apró pontokká nem olvad. A magángép belsejében azonban minden nyugodt és kifinomult, imádom. Kényelmesen hátradőlök a hófehér bőrülésben, és élvezem a luxust, amit Oszkár teremtett körém. Még fel sem fogom teljesen a helyzetet, amikor Oszkár egy pezsgős poharat nyújt felém. Az aranyszínű italban apró buborékok táncolnak, ahogy átnyújtja.

– Egy kis koccintás az új kalandra? – kérdezi, az ajkán azzal az elbűvölő, de veszélyesen szexis mosollyal.

Megforgatom a szemem, de a szám sarkában ott bujkál a mosoly. Ahogy átveszem a pezsgőt, egy ötlet fogan meg a fejemben, és szórakozottan felvonom a szemöldökömet.

– Esetleg kaviár nincs? – kuncogok, csak hogy cukkolhassam.

Osztom az iróniát, de Oszkár nem úgy néz rám, mint aki viccet hallott. Egyetlen mozdulattal int a személyzet felé, akik azonnal biccentenek és eltűnnek a gép elején. Elképedve nézek rá, de ő csak hanyagul vállat von, mintha nem lenne nagy probléma.

– Te most komolyan vetted? – kérdezem hitetlenkedve.

Pár perc sem telik el, és a kísérő már egy tálcát helyez el előttem, rajta egy elegáns üvegtálban fekete kaviár, apró pirítósokkal és citromgerezdekkel. Tágra nyílt szemmel bámulom a felszolgált luxust, szinte belepirulok.

– Pedig csak vicceltem – motyogom, de a szám mosolyra húzódik.

Oszkár hátradől az ülésben, pezsgőspoharát megemeli, és önelégülten rám kacsint.

– Amit kérsz, az parancs – mondja lágy, mégis markáns hangon. A tekintete olyan, mintha valóban minden kívánságomat teljesíteni akarná.

A szívem hevesebben kezd verni. Mi történt Oszkárral? Mi ez a hirtelen vágy, hogy lesse minden óhajomat? Eddig mindig volt közöttünk egyfajta játékos egyensúly, de most úgy tűnik, ő lépett egyet előre. És én? Imádom, ahogy a határokat feszegeti, de ugyanakkor ez az új dinamika meglep és felkavar.

Egy falatnyi kaviárt veszek a villámra, és lassan a számba teszem. Az íz robban a nyelvemen, de nem a luxus ejt rabul igazán – hanem a férfi, aki előttem ül, és olyan egyszerű természetességgel dobálózik a lehetőségekkel, mintha minden csillogás csak mellékes lenne.

– Mi ez a hirtelen nagylelkűség, Oszkár? – kérdezem játékosan, de a szemem fürkészőn csillog.

Oszkár mélyen a szemembe néz, egy pillanatra eltűnik a pimaszság, helyette valami őszintébb, talán mélyebb érzés villan fel benne.

– Csak szeretném, hogy tudd, velem nincsenek határok. Ha velem vagy, bármit megtehetsz. Bármit elérhetsz.

A pezsgő és a luxus kényelme lassan elernyeszt, a húszperces repülés alatt teljesen átadom magam a nyugalomnak. A bőrülés puha ölelése és a gép halk duruzsolása szinte hipnotikus. Éppen elengedem magam, amikor érzem, hogy mosdóba kéne mennem.  Lassan felkelek a székből, nyújtózom egyet, majd Oszkárra kacsintok, ahogy elindulok a mosdó felé. A szeme sarkából figyel, és megköszörüli a torkát.  Lépteim kimértek, de a tarkómon érzem a tekintetét. Amint elindulok, hallom, hogy ő is feláll, a cipője talpa puhán koppan a padlón. Mielőtt még elérném a mosdót, Oszkár karja körém fonódik, és egy határozott mozdulattal a hálófülke felé irányít. A szívem azonnal hevesen kalapálni kezd. Tudom, hogy mi jár a fejében, mégis játékosan értetlenkedem.

– Mit csinálsz? – nézek rá tettetett ártatlansággal, de a szám sarkában bujkáló mosoly elárul.

Oszkár ajka egyetlen szótlan mosolyra húzódik, majd lassan, komótosan kigombolja az ingét. Az ujja hegyével végigsimít a nyakamon, míg a tekintete fogva tartja az enyémet. A fülke ajtaja halkan kattan, ahogy becsukódik mögöttünk.

– Jöhet a desszert – mondja rekedten, a hangja sötét ígérettel teli.

Elnevetem magam, a nevetésem egyszerre kacér és feszült. A tér túl szűk, a közelsége szinte perzseli a bőrömet. Hátamat az ágy szélére vetem, és hagyom, hogy puhán huppanjak rá. A tekintetem végigsiklik a férfi nyitott ingén, az izmai alatt feszülő bőrén. 

Oszkár lassan közelebb lép, térde a matracot nyomja, miközben fölém hajol. Az orromat megcsapja az illata, friss és férfias, de van benne valami nyugtalanítóan izgató, mint egy kihívás.

– Tudod, hogy mindig szeretem megadni a módját... – suttogja, ajkai veszélyesen közel az enyéimhez. A férfi ajkai csak egy leheletnyire vannak az enyémtől. A tekintete a szemembe fúródik, mély, sötét, és ígérettel teli. 

Ahogy közelebb hajol, végre megcsókol, az ajkai az enyémre simulnak. A szívem ezerrel dobog, és az ujjaimmal ösztönösen az inge szélébe kapaszkodom,  miközben még közelebb húzom magamhoz. Az ajkai a nyakamra találnak, és egy sóhaj szakad ki belőlem. Melyek felfedezőn siklanak végig a bőrömön, miközben az ujjai lassan felhúzzák a ruhám szegélyét.

Oszkár keze finoman siklik végig a combomon, ujjai lassan érnek a bugyimhoz. Egyetlen mozdulattal megérinti a csipke szélét, és óvatosan lehúzza rólam. A levegő megfeszül közöttünk, a bőröm minden érintésére reszketve reagál. Ahogy a fehérnemű lecsúszik a bokámig, lehunyom a szemem, és egy mély sóhaj szakad fel a torkomból. Kinyitom a szemem, és találkozik a tekintetünk. Enyhén nyitott szájjal, elragadtatva bámulok rá, az arcomon tükröződik a vágy, ami szinte éget belülről. 

Lassan, komótosan hajol közelebb. Az ujjaival felgyűri a ruhám anyagát, az ujjak nyomán a bőröm szinte lángra lobban. Amikor a melleim szabaddá válnak, ajkai puhán érintik a bőrömet. Apró csókokkal halad lefelé, nyelve finoman érinti a bimbóimat, amelyek azonnal megkeményednek. A vágy szikrázó hullámként fut végig a testemen.

– Istenem… – nyögöm alig hallhatóan, miközben a hátam ívbe feszül, és ujjaim a hajába túrnak.

Oszkár elmélyíti a csókjait, szívogatja, kényezteti a melleimet, mintha sosem akarna betelni velük. Minden egyes érintése, minden egyes csókja újabb apró robbanást idéz elő bennem. Félhangosan sóhajtozom, a testem önkéntelenül is az övéhez simul, követelve a folytatást. A pasi egy kicsit felemelkedik, a szemei csillognak a vágytól, miközben a pohara után nyúl. Lassan a szájához emeli, és kortyol egyet, majd az utolsó cseppig kiissza. Egy jégkocka marad az üres pohárban. Ujjai közé csippenti, és játszi könnyedséggel emeli ki.

Megnyalja a szája szélét, a mozdulata lassú és provokatív, mintha azt akarná, hogy minden egyes pillanat beivódjon az elmémbe. Bekapja a jégkockát, és hagyja, hogy lassan olvadjon a nyelvén. A tekintetemet le sem tudom venni róla, a forróság szétárad bennem, ahogy figyelem a szája mozgását.

Amikor kiveszi a jeget a szájából, egyre szaporábban veszem a levegőt. Tudom, hogy valami különleges következik. A hideg kis darab lassan közeledik felém, Oszkár tekintetében ott villog a huncutság és a vágy. A jég érinti a belső combomat, a hideg érintés hirtelen sokként fut végig rajtam, és összerezzenek. Egy apró, akaratlan nyögés hagyja el a számat, ahogy a hűvösség és a testem forró lüktetése találkozik. A bőröm libabőrös lesz, minden idegszálam felfokozott állapotba kerül.

Oszkár lassan, komótosan húzza végig a jeget a combomon, az olvadó cseppek finoman csorognak lefelé, követve a bőröm ívét. A hideg és meleg ellentéte teljesen megbabonáz. A tekintetem az övébe fúródik, és látom benne a kontroll mámorát, ahogy az ujjaival játszik velem.

– Tetszik ez, igaz? – suttogja rekedten, miközben az ajkai görbülnek egy sejtelmes mosolyra.

Csak egy sóhaj a válaszom. A testem már nem az enyém, hanem az övé. A jég lassan elolvad, de a vágy, amit felszított bennem, egyre erősebben lángol.

Az arcom ég, a szívem zakatol, és a légzésem felgyorsul. Enyhén nyitott szájjal nézek rá, a szememben ott van az izgatottság és a vágy. Az ajkai közelebb kerülnek, és lassan, türelmesen végigcsókolja a melleimet. Minden egyes csók nyomán bizsergés fut végig a testemen, mintha apró szikrák pattannának szét a bőröm alatt. Félhangosan sóhajtok, a testem önkéntelenül is a kezéhez és az ajkaihoz simul. Ujjai finoman a hátamra siklanak, tartanak és óvnak, miközben a csókjaival egyre mélyebbre vezet az izgalom sűrűjébe. Az ajkai hol lágyan érintenek, hol erőteljesebben szívják be a bőröm, mintha birtokolni akarna minden egyes porcikámban.

– Imádom, ahogy reagálsz rám – suttogja rekedten a fülembe.

Oszkár szavai elöntik az érzékeimet, mintha maga a hangja is egy újabb láthatatlan érintés lenne. A bőröm alatt szétáradó bizsergés már elviselhetetlenül forró, a vágy egyre erősebben lüktet bennem. Keze végigsimít a melleimen, ujjaival gyengéden felfelé halad, miközben minden érintése nyomán lángok lobbannak bennem. A testem ívbe feszül, mintha minden egyes idegszálam őt akarná.

– Mondd, mit szeretnél – morogja rekedten az ajkaimra, miközben a tekintete szinte perzsel.

– Csak téged – lehelem, és a hangom elcsuklik a vágytól.

A nyakamra érve lágyan belesóhajt, a lehelete forró és bizsergető. A testem önkéntelenül ívbe feszül alatta, mintha csak azt kérném, hogy ne hagyjon ki egyetlen négyzetcentimétert sem. Oszkár ajkai végigsiklanak a vállamon, majd a kulcscsontom ívén, míg el nem érik a melleimet. Ajkai körülölelik a bőrömet, nyelve játékosan érint, majd erősebben szívja be a bimbómat.

Egy halk nyögés szakad ki belőlem, és a gerincemen végigfut a vágy egy újabb hulláma. Vergődöm az ágyban, a testem szavak nélkül is elmondja neki, mennyire jó, amit tesz. Ujjaim a hajába túrnak, kapaszkodom belé, mintha ő lenne az egyetlen valóság, amihez kötődhetek.

– Ó, Oszkár, ez annyira... – próbálom formálni a szavakat, de a mondat félbemarad. A vágy mindent elmos, a gondolatokat, a szavakat, csak az érzés marad.

Oszkár mosolyogva pillant fel rám, a tekintetében elégedettség és játékosság csillan.

– Jó? – kérdezi rekedten, miközben az ajkai már a hasamon időznek, egyre közelebb a legérzékenyebb pontomhoz.

Csak bólintani tudok, mert a szavak cserbenhagynak. Ujjaim még szorosabban fonódnak a hajába, ahogy a feszültség egyre inkább felépül bennem.

Ahogy a puncimhoz ér, azonnal magáévá tesz. A nyelvével szorgosan pörög rajtam, én pedig egyre jobban vonaglok az ágyon. A fenébe a kaviárral, és a pezsgővel! Ez sokkal jobb, mint azok a luxus dolgok! Ennél jobb nincs is a világon! A forróság egyre jobban gyűlik bennem, és érzem a kitörő orgazmusomat. Próbálom visszatartani, de ilyen intenzív kényeztetés mellett nehéz.

– Oszkár!– sikitok fel, majd hirtelen elönt a gyönyör. A testem megfeszül, és a lepedőbe kapaszkodom. Szinte bele is szédülök, annyira erős ez a hullámzás.  Oszkár továbbra is ingerel, és nem szándékozik elhajolni a lábam közül. A kis mohó. A testemben egyre jobban gyűlik következő a forróság. Próbálom kontrollálni, visszatartani, de Oszkár kényeztetése túl mélyreható, túl tökéletes ahhoz, hogy ellenálljak neki.

– Oszkár... – nyögöm elhaló hangon, a testem ívbe feszül, ahogy a második gyönyör végigsöpör rajtam. Az ujjaim a lepedőbe markolnak, miközben az élvezet hullámokban tör rám. Minden porcikám bizsereg, a világ elsötétül egy pillanatra, és alig hiszem el, amit velem művelt.

Zihálva magamhoz térek, ebből a mámorból, majd a férfira pillantok. Az ajkán egy sejtelmes mosoly húzódik, mintha pontosan tudná, mit tett velem.

– Még mindig azt mondod, hogy a kaviár a kedvenced? – kérdezi halkan.

Elnevetem magam, a hangom még remeg az átélt gyönyörtől. – Ez... sokkal jobb volt.

Oszkár fölém hajol, és egy lágy csókot nyom az ajkaimra. – Pont ezt akartam hallani.

Oszkár

Barbi alattam fekszik, a teste remeg a kezeim és az ajkaim érintésétől. A szemei csillognak, ajkai résnyire nyílnak, és a tekintete csak engem tükröz vissza. Minden mozdulatát magamba szívom: az apró sóhajait, a finom remegéseit, a szemében lobogó tüzet. Lejjebb hajolok, az ajkaimmal gyengéden végigsimítom a nyakát, majd a vállát, a bőre puha és selymes, az illata bódító. Hallom, ahogy a lélegzete elakad, miközben a kezem a csípőjére siklik, ujjaim birtokló mozdulattal markolják meg.

Imádom ezt a csajt…

Az ajkaim lassan végigsiklanak a mellkasán, minden apró csók újabb reszketést csal elő belőle. Nem tudok betelni vele. Nem is akarok. Érzem, hogy a teste hívogat, hogy minden porcikája könyörög az enyémért. A combjai önkéntelenül szétnyílnak alattam, a forróság, ami belőle árad, szinte megéget. A tekintetünk összefonódik, és abban a pillanatban minden világossá válik. Tudom, hogy mire vágyik. Tudom, hogy én vagyok az, aki betöltheti ezt az űrt. Közelebb csúszok, ujjaim gyengéden, mégis tudatosan siklanak végig a combjai belső ívén. A teste ívbe feszül, ajkai megremegnek, és egy vágytól fűtött sóhaj hagyja el őket.

Érzem, hogy hívogat a puncija, és az őrjítő vágy szinte elborít. Nem várhatok tovább. Megadom neki, ami jár – ami mindkettőnknek jár.

A hüvelykujjam körözni kezdett a csiklóján, csak ízelítőt adva neki abból, ami most következik. Barbi egyre jobban vonaglik az ágyon, arra várva, hogy megérkezzen a beteljesülés.

– Oszkár... – nyögte halkan, a hangja remegett a vágytól, és mintha közvetlenül a bőröm alá kúszott volna.

Ez az egyetlen szócska elég volt ahhoz, hogy minden önuralmam semmivé váljon. Egy szempillantás alatt hajoltam közelebb hozzá, a tekintetünk találkozott, és abban a pillanatban tudtam, hogy mindketten ugyanazt akarjuk. Egyetlen hosszú, lassú mozdulattal belé hatoltam, és éreztem, ahogy a teste megfeszül alattam, majd szinte azonnal elernyed, ahogy az élvezet végigfut rajta. A szemei lehunyva, az ajkai résnyire nyitva, és a teste olyan tökéletesen fogadott magába, mint mindig.

A hangja, a halk nyögések, amik kiszakadtak belőle, betöltötték a teret, és minden egyes sóhajával egyre mélyebbre taszított a vágy sűrűjébe. A csípőm ösztönösen mozdult, lassan és mélyen, élvezve minden pillanatot, ahogy együtt hullámzunk az izgalom ritmusára. De Barbi reakciói, a körmei, amelyek a hátamba mélyedtek, és az az édes, önkéntelen vonaglás, ami a testét rázta, teljesen elvette az eszemet. A légzésem felgyorsult, a vágy szinte lángolt bennem. Nem tudtam betelni vele, azzal, ahogy a teste válaszolt minden egyes mozdulatomra. A szívem zakatolt, az érzések mindent elsöpörtek, és a testem ösztönösen gyorsított a tempón. Egyre mélyebben és erőteljesebben mozdultam, miközben Barbi nyögései egyre hangosabbak lettek, mint egy tökéletes dallam, ami csak nekem szólt.

A puncija rászorult a farkamra, a teste egyre jobban vonaglott alattam, és éreztem, hogy közeledik a végső beteljesülés.  Az arca kipirult, a szemei csillogtak, és ebben a pillanatban ő volt a legszebb látvány, amit valaha láttam. Minden egyes lökéssel mélyebbre merültem az érzéseink sűrűjében, míg végül már nem volt határ közöttünk. A gyönyör végül átszakította az utolsó korlátokat is. Egy hangos nyögés szakadt fel belőle, a teste megfeszült, majd reszketve omlott el alattam. Ez a látvány és az érzés engem is magával sodort, az orgazmus forró hullámokban tört rám, és a világ egyetlen fénylő ponttá zsugorodott, ahol csak mi ketten léteztünk.

Lassan ereszkedtem mellé, zihálva, a szívem még mindig vadul vert. Barbi a mellkasomra hajtotta a fejét, és a keze finoman végigsiklott az oldalamon. Egy lágy csókot nyomtam a homlokára, és abban a pillanatban tudtam: nincs hely, ahol szívesebben lennék, mint itt, vele, ebben az időtlen pillanatban. A légzésünk lassan lecsillapodott, a szívverésem visszatért a normális ritmusba. A hálófülkében körülöttünk csend honolt, csak a repülőgép halk zúgása töltötte be a teret. 

Egy idő után felemelte a fejét, és a tekintete az enyémbe fúródott. A szemei csillogtak, még mindig ott volt bennük a vágy szikrája, de valami különös fény is felvillant bennük. Egy mosoly húzódott ajkára, és ahogy megszólalt, éreztem, hogy a szavai egyszerre tréfásak és őszinték.

– A pokolba is veled, Oszkár! Te mindig tudod, mivel vegyél le a lábamról – sóhajtja játékosan, a hangja lágyan dorombol.

Elnevetem magam, a szavai mélyen belém hatolnak, és minden korábbi fáradtságom szertefoszlik. Az ujjaim finoman végigsiklanak a vállán, körkörös mozdulatokkal cirógatva a bőrét, mintha sosem akarnám elengedni őt.

– A pokolba nem is, de a mennyországba mindig eljuthatunk – felelem halkan, miközben a szemembe néz. Egy apró sóhaj szakad ki belőle, és közelebb húzódik hozzám, mintha szavak nélkül is értenénk egymást.

– Veled bárhová – suttogja, és ajkai finoman az enyémhez érnek.

A taxi lassan gördül a házam elé, de mielőtt teljesen megállhatna, megpillantom Dorinát, aki karba tett kézzel várakozik a kapuban. A szívem kihagy egy ütemet. Pont most kell itt lennie? Azonnal Barbi felé fordulok, a pánik árnyéka villan a szememben.

– Bújj le gyorsan, Barbara! Itt van a lányom! – suttogom sürgetően.

Barbi egy pillanatnyi habozás nélkül cselekszik, és lehajtja a fejét – pontosabban az ölembe hajtja. A kis huncut! Tudom, hogy szándékosan teszi, a szemeiben még láttam a csibészes csillogást, mielőtt elrejtőzött volna. Egy rövid, zavart nevetés szakad fel belőlem, de ez most nem a megfelelő időpont.

A torkom kiszárad, ahogy próbálok valami épkézláb magyarázatot találni a helyzetre. De hamar rájövök: nincs mit magyarázni. Barbi elbújt, de azzal, ahogy az ölemhez simul, egy másik fajta feszültséget kelt bennem. Még ennél is rosszabbá teszi a helyzetet, hogy az ujjaival halkan cirógatni kezdi a lábszáramat. Egy jóleső borzongás fut végig rajtam, amitől összeszorítom az állkapcsomat.

Most komolyan, Barbi? Pont most kell ezt csinálnod?

Dorina közben elindul a taxi felé, és határozottan kopogtat az ablakon. Egy nagyot nyelek, és lehúzom az ablakot, próbálva normálisan viselkedni, miközben a lábamra simuló érzés egyre jobban próbára tesz.

– Szia, Apa! – köszön Dorina mosolyogva, de a tekintete fürkésző. – Átjöttem egy kicsit, majd mondanom kell valamit.

– Szia, kincsem! – mosolygok rá kényszeredetten, próbálva úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Dorina szemei gyanakvóan szűkülnek össze, ahogy próbál bekukkantani a kocsiba.

– Kivel vagy, apa? – kérdezi érdeklődve.

A kezem automatikusan Barbi fejére simul, mintha ezzel meg tudnám akadályozni, hogy lelepleződjön. De Barbi nem könnyíti meg a helyzetet; az ujjai lágyan végigsiklanak a lábszáramon, felfelé haladva, mintha csak tesztelné a tűrőképességemet. A szívem hevesen kalapál, a vérem egyre forróbb lesz, és igyekszem a lehető legnyugodtabb arcot vágni.

– Csak egy... – kezdem, de a hangom elcsuklik, ahogy Barbi körme finoman végigsiklik a bőrömön. – Csak egy... munkatársammal – nyögöm ki végül, és remélem, hogy Dorina nem szúrja ki a zavart az arcomon.

Dorina szemöldöke felszalad, de végül csak bólint.

– Oké... Rendben – mondja lassan, de látom rajta, hogy nem teljesen hisz nekem. – Akkor majd bent találkozunk, jó?

– Persze, megyek mindjárt – válaszolom, és egy erőltetett mosolyt küldök felé. Dorina kelletlenül elindul a kapu felé, de mielőtt belépne, még egyszer hátrapillant.

Amint eltűnik a ház ajtajában, mély sóhajjal hátradőlök az ülésben. Barbi lassan felemeli a fejét, a szemei csillognak a nevetéstől és valami veszélyesen csábító huncutságtól.

– Munkatárs? – kérdezi incselkedve, az ajkán egy félmosollyal. – Ez most komoly?

– Nem sokon múlt, hogy ne áruljalak el – motyogom, miközben a szemem szikrát vet. – De te... te nem segítettél! Tudod, hogy mit műveltél?

Barbi közelebb hajol, az ajkai súrolják az enyémet, mielőtt suttogva válaszolna:

– Pont ez volt a célom, Oszkár...

Egy mély sóhaj szakad ki belőlem. Tudom, hogy nem vagyok biztonságban tőle – és imádom minden pillanatát.