Barbi 39. fejezet

Újra együtt a család

Oszkár

Amikor kiléptem Kornél irodájából, a dühöm lassan kezdett alábbhagyni, és helyette valami más érzés töltött el: aggodalom. Barbi arca jelent meg előttem, ahogy összetörve próbálta elmondani az igazságot. Tudtam, hogy meg kell találnom, és biztosítanom arról, hogy most már minden rendben lesz. Ahogy végigsétáltam a folyosón, az egyik terem mellett elhaladva megláttam őt. A sakktábla előtt ült, ugyanabban a testtartásban, mint amikor elhagytam. De most a válla rázkódott, és halk, elfojtott zokogást hallottam. A látvány belém mart. Az én erős, csodálatos Barbarám most olyan törékenynek tűnt, mint még soha.

Beléptem a terembe, és Barbi azonnal megérezte a jelenlétem. Felkapta a fejét, a szeme vörös volt a sírástól. Amikor meglátott, gyorsan felállt a székéből, és minden habozás nélkül hozzám rohant. A karjaimat szét tártam, és ő azonnal a mellkasomhoz fúrta magát. Olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha attól féltem volna, hogy újra elveszítem.

– Ugye nem lett bajod? – kérdezte aggódva, a hangja remegett, és éreztem, ahogy a könnyei az ingem anyagába szívódnak.

– Nem, kicsim, semmi bajom – suttogtam, és az orromat a hajába fúrtam. Az illata, az érintése, a jelenléte minden fájdalmamat elűzte. Ő volt az, akit mindennél jobban védelmezni akartam.

Egy pillanatig csak tartottam őt, a törékeny kis testét, ami mégis annyi erőt és kitartást hordozott. A könnyeim épphogy visszatartottam, de a szívem tele volt hálával, hogy újra itt van velem.

– Most azonnal hazaviszlek – mondtam neki elkötelezetten, és megéreztem, ahogy Barbi kissé elernyed az ölelésemben. – De előtte Simon elvisz minket a nevelőintézetbe, ahova Zoét beadták. Biztosan nagyon rémült.

Barbi elhúzódott, a tekintete még könnyes volt, de egyetértően bólintott.

– Jó, csak menjünk – mondta halkan, és elindult a szobája felé. Követtem őt, és figyeltem, ahogy magára veszi a kabátját. Az az átkozott kabát, amit akkor hordott, amikor idehozták. Tudtam, hogy soha nem akarja többé viselni, de most nem volt más választása.

Ahogy kiléptünk az épületből, megálltunk egy pillanatra. Barbi mélyet sóhajtott, és rám nézett.

– Soha többé nem akarok ide jönni – mondta csendesen, de a hangjában ott volt az a fájdalom, amit semmiképpen nem akartam újra hallani.

A szemébe néztem, és finoman megérintettem az arcát.

– Nem fogsz, ígérem – mondtam, és minden szavam őszintén csengett. – De egy valamire megkérlek: bízz bennem. Ha úgy érzed, valami nem stimmel velünk, csak állj elém, és mondd el. Látod, milyen helyzetekbe hozott minket ez a kis félreértés…

Barbi elpirult, és kissé lehajtotta a fejét.

– Tudom... – sóhajtotta, majd újra rám nézett, és a szemeiben ott volt az a csillogás, amit annyira szerettem. – Megígérem többé nem teszek ilyen hülyeséget.

Elmosolyodtam, és egy gyengéd csókot nyomtam a homlokára.

– Akkor menjünk, vár ránk a kislányunk – mondtam, és finoman magamhoz húztam, hogy együtt induljunk el a nevelőintézet felé.

Ahogy Zoét kihozták, a szívem összeszorult. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az első nap, amikor elhoztuk: bizonytalan, félénk, mintha nem tudná, bízhat-e bennünk. A nevelő elmondta, hogy vizsgálatokat folytatnak, mivel Barbit bedrogozva találták meg az egyik szállodában. Úgyhogy ennek fényében nekem is drogteszten kell átesnem, hogy tisztázzam magam. Csodás!

Szemforgatva néztem Barbira, aki lesütötte a szemét. Látszott rajta a bűntudat, és valahol mélyen el is hittem neki, hogy sajnálja. De a haragom még nem múlt el. Minden, ami történt, elkerülhető lett volna, ha nem sodorja magát ilyen helyzetbe!

– Sajnálom – mondta halkan, szinte cérnahangon.

– Jobban is tehetnéd – morogtam magamban, majd Zoét a karomba vettem, és elindultam a kocsi felé. Barbi csak később kapcsolt, és utánam rohant.

– Hallottad, amit mondtam? – kiáltott utánam. – Őszintén sajnálom! Nem tudom, mi ütött belém! – folytatta, de én szó nélkül bekötöttem Zoét a gyerekülésbe. A kislány csendesen figyelte, ahogy babrálok az övvel, majd végre becsatoltam.

Ahogy becsuktam az ajtót, Barbi továbbra is a nyomomban loholt. A szavai most már hangosabbak és kétségbeesettebbek voltak:

– Oszkár! Tudom, hogy megváltoztál, tudom, hogy jó ember lettél, de abban a helyzetben... nem is tudom... Elöntött a pánik, és a bosszúvágy. Én... én... Tudod, mit éreztem? Fájdalmat, megtörtséget, és csalódást!

A szavai, a fájdalom a hangjában, egy pillanatra kizökkentettek. Megálltam, mély levegőt vettem, és felé fordultam. Egy szót sem szóltam, csak megragadtam a vállánál fogva, és olyan szenvedélyesen megcsókoltam, hogy éreztem, mindketten beleremegünk. A csók nemcsak az iránta érzett szerelmem volt, 

hanem minden haragom és csalódásom kifejezése is. Ő pedig azonnal átkarolta a nyakamat, mintha attól félne, hogy elengedem.

Ahogy elhúzódtam, halkan, de szigorúan mondtam neki:

– Remélem, érezted, amit kellett.

Nem vártam válaszra. Megkerültem az autót, és beültem a vezetőoldalra. Barbi nem szólt semmit, csak nagyot nyelt, majd lassan beült Zoé mellé hátra. Láttam, ahogy Zoé óvatosan az ölébe hajtja a fejét, és Barbi finoman megérinti a haját. A visszapillantóból találkozott a tekintetünk. A szemében ott volt a szégyen, a fájdalom, de egy halvány csillogás is, ami azt mondta, hogy talán még nem veszett el minden. Hazafelé csend volt a kocsiban. A dübörgő érzelmek helyét lassan átvette valami más: a remény, hogy talán ezt is túlélhetjük. Mindent megteszek, hogy így legyen.

Miután hazaértünk,  Barbi szótlanul fogta Zoét, és felvitte a szobájába. Figyeltem őket, ahogy eltűnnek az emelet felé vezető lépcsőfordulóban. Barbi tekintete nehezen olvasható volt: bűntudat és szomorúság keveredett benne. Minden szava, minden mozdulata azt sugallta, hogy tudja, milyen nagy hibát követett el. Én ott maradtam a nappaliban. Levettem az ingemet, és egyszerűen ledobtam a földre. Az anyag azonnal földet ért, én pedig felsóhajtottam. Odasétáltam az ablakhoz, és a sötétséget fürkésztem. Az utcai lámpák tompa fénye megvilágította a kihalt utcát. A gondolataim egymás után cikáztak: Barbi, Zoé, Kornél… és a hibák, amiket egyikünk sem engedhetett volna meg magának. Túl sok mindenen mentünk keresztül, hogy most széthulljunk.

Néhány perc múlva halk lépteket hallottam magam mögött. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az. Barbi lépett be a szobába. Az ajtó halkan csukódott be mögötte.

– Zárd be az ajtót – mondtam halkan, és a hangom határozott, de nem hideg volt. Éreztem, hogy megállt egy pillanatra, majd hallottam a zár halk kattanását. Megfordultam, és láttam, hogy ott áll a szoba közepén, bizonytalanul, mintha várná az utasításaimat.

– Térdelj le – folytattam, és a szemeimmel szinte láttam, ahogy a szavak átsuhannak rajta. Egy pillanatig habozott, majd lassan, engedelmesen letérdelt a szoba közepére. A mozdulatai határozottak voltak, mégis alázatosak.

Ahogy rám nézett, megértettem, hogy nem akart többé harcolni ellenem. Az arcáról eltűnt minden maszk, minden dacos vonás. Egy pillanat alatt Barbi lehúzta magáról a felsőjét. Csak egy szál melltartó és bugyi maradt rajta. A tekintetében ott volt minden: bűnbánat, remény, és egy cseppnyi kihívás. Lassan közelebb léptem hozzá. A szívem kalapált, de nem engedtem, hogy ez látszódjon rajtam. Megálltam előtte, és lenéztem rá, ahogy térdelt előttem. Gyönyörű volt, mint mindig. Ahogy a vállai kissé előre dőltek, mintha védelmezni próbálná magát, és mégis teljesen kitárta magát előttem.

– Tetszik, amit látok – mormoltam halkan, és óvatosan megemeltem az állát. A bőre meleg volt az ujjaim alatt. A szemébe néztem, és láttam bennük a bűnbánatot, ami nemcsak a tetteiről szólt, hanem arról is, hogy tudta, mennyire összetörte a bizalmamat.

Az ujjaim lassan végigcirógatták a vállát, majd a kulcscsontján időztek egy pillanatra. Éreztem, ahogy néha beleremeg az érintésembe, mintha ez lenne az egyetlen kapcsolódásunk köztünk. Lassan lecsúsztattam az ujjaimat a gerince mentén, egészen a derekáig. A teste finoman ívbe feszült az érintésem alatt. A lélegzete elmélyült, és ahogy láttam, hogy lehunyja a szemét, tudtam, hogy most teljesen az enyém.

Nem siettem. Minden mozdulatot kimérten végeztem, mintha az időt akarnám húzni. Most nem akartam azonnal megkapni őt. Érezni akartam, hogy ő vágyik rám, hogy érzi, mit jelentek neki.

– Tudod, mit akarok? – kérdeztem, és az ujjaim finoman végigsiklottak a derekán.

– Mondd el – suttogta halkan, a hangja tele volt remegéssel és várakozással.

Elmosolyodtam, de nem feleltem. Csak tovább simogattam, lassan, éppen csak érintve a bőrét, míg végül az ujjaim megálltak a melltartó pántjánál. A bűntudat és a vágy egyszerre tükröződött az arcán.

– Ne csak mondd, hogy sajnálod – mormoltam, miközben közelebb hajoltam hozzá. – Mutasd meg, hogy érted, mit tettél.

Barbi nem szólt semmit, csak lehunyta a szemét, mintha ezzel is jelezné, hogy megértette, amit mondtam. Lassan nyúltam az arcához, és az ujjaimmal finoman végigsimítottam az állkapcsán. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek az érintésemtől, majd újra elernyednek. Lehajoltam, és egy leheletnyi csókot nyomtam a homlokára, de nem hagytam neki időt arra, hogy reagáljon. Az ujjaim a melltartó pántjához siklottak, de nem mozdítottam meg. Csak éppen annyira érintettem, hogy érezze, ott vagyok, hogy uralom a helyzetet.

– Tényleg sajnálod? – kérdeztem halkan, a hangom alig volt több egy suttogásnál.

– Igen – felelte, a hangja remegett, de nem volt benne kétség. – Mindent sajnálok... kérlek, higgy nekem.

Mély levegőt vettem, és lassan elhúzódtam tőle. Nem azért, mert nem hittem neki, hanem mert éreztem, hogy meg kell állnom egy pillanatra, mielőtt elveszíteném az irányítást. Egyikünk sem engedheti meg magának, hogy újra elkövessük ugyanazokat a hibákat.

Felálltam, és egy lépést hátráltam. Barbi kissé megemelte a fejét, és a szemeivel keresett engem. Láttam rajta, hogy várja, mit fogok tenni, mit fogok mondani.

– Állj fel – mondtam neki, és az ujjaimmal felé intettem. Lassú mozdulatokkal tette, mintha nem akarna megbontani semmit a pillanat varázsából.

Amikor szemben állt velem, végignéztem rajta. A bűnbánat és a vágy egyszerre volt ott az arcán, és mindkettő annyira őszintének tűnt, hogy egy pillanatra teljesen elnémított. A kezemet a derekára helyeztem, és közelebb húztam magamhoz. Éreztem, ahogy beleremeg az érintésembe.

– Azt akarom, hogy soha többé ne fordulj el tőlem – mondtam halkan, de határozottan. – Nem érdekel, hogy mi történik, vagy mit érzel. A mi családunkért harcolni fogsz, érted? Mert én harcolok értünk.

Barbi ajkairól alig hallható suttogásként csendült az újabb „ígérem”. Láttam rajta, hogy megértette, amit mondtam neki. Az ő szemei könnyekkel teltek meg, de ott bujkált bennük valami, ami szinte mágnesként vonzott: az eltökéltség. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy bízhatok benne, de az is, hogy mindkettőnknek komolyan dolgoznia kell azon, hogy a kapcsolatunk újra megerősödjön.

– Azt akarom, hogy én legyek az első az életedben, és a lányunk – mondtam határozottan, a hangom mély és nyugodt volt. – Mindenről tudni akarok, akármit tervezel. Kivéve, ha romantikus meglepetést szervezel. Arról nem kell beszámolnod. – Egy halvány mosoly villant az arcomon, de a szavaim súlyosabbak voltak annál, hogy ne vegye őket komolyan. – Soha többé nem foglak Kornél közelébe engedni. Soha többé nem fogsz drogozni, és három hónapig nincs alkohol. Világos?

Barbi aprót bólintott, és alig hallhatóan felelt:

– Ígérem – mondta remegő hangon, de minden szava tele volt őszinte megbánással.

Elégedetten figyeltem, ahogy kezdte felfogni a szavaimat.

Ez a nő az enyém volt, és tudtam, hogy most újra visszakaptam őt. Közelebb léptem, az ujjaimmal finoman végigsimítottam az ajkain. Puha és húsos volt, ahogy mindig. Barbi ajkai enyhén szétnyíltak, és felpillantott rám a hosszú szempillái alól. Az a tekintet, az az apró mozdulat, ahogy az ajkaimat várta… ez a nő egyszerre volt ártatlan és őrjítően csábító.

– Most pedig azt tesszük, amit én akarok – mondtam halkan, de a hangomban ott bujkált a vágy és a határozottság keveréke. – Ma az én kedvemre teszel, és úgy elégítesz ki, ahogy én akarom.

Az ujjaim még mindig az ajkain pihentek, és éreztem, ahogy az érintésem alatt finoman megremeg. Barbi nem szólt semmit, csak bólintott, és láttam, hogy minden szavaimmal csak egyetért. Az arcán halvány pírral és csillogó szemekkel nézett rám, a tekintete égett a vágytól. Ettől a látványtól erekcióm lett. A vágy, amit iránta éreztem, szinte mindent elsöpört, és éreztem, hogy egyre nehezebben tartom vissza magam.

– Gyerünk, kezdjünk bele – suttogtam rekedten, és a kezemet a tarkójára helyezve lassan magamhoz húztam. Az ajkaim az övéire tapadtak, és éreztem, ahogy az egész teste az enyémnek simul.

Az ajkaim az övéire tapadtak, és éreztem, ahogy az egész teste az enyémnek simul. a csók olyan heves, és szenvedélyes volt, hogy Barbi alig kapott tőlem levegőt. Ezután elszakadtam tőle, és leültettem az egyik székre. Az éjjeli szekrényhez léptem, és elővettem két kendőt. A selyem lágyan siklott az ujjaim között, és amikor Barbi felé fordultam, láttam, hogy az ajkait megnyalja, mintha csak felkészülne arra, ami következni fog. Az arca kipirult volt, a szemében ott ragyogott a kíváncsiság és az izgalom. Lassan elé léptem, és először a szeméhez érintettem a kendőt. A tekintete az enyémbe kapaszkodott az utolsó pillanatban, majd az anyag puha érintése végleg eltakarta előle a világot. Hallottam, ahogy a lélegzete egy pillanatra elakad, de nem tiltakozott.

– Most rajtad a sor, hogy csak érezz – suttogtam, miközben megkerültem a széket, és finoman hátrahúztam a kezeit. A csuklóját is óvatosan megkötöztem, éppen csak annyira szorosan, hogy ne tudja mozgatni őket, de mégis kényelmesen maradjon. Éreztem, ahogy a teste egy pillanatra megfeszül, majd lassan elernyed.

Egy halk nyögés tört fel belőle, amitől azonnal éreztem, hogy minden porcikája éberen várja az érintésemet. Lassan elé guggoltam, a kezemet a combjára helyeztem. Éreztem a bőre melegét, ahogy megcirógattam a térde fölött.

A pelyhes tollat óvatosan a bőréhez érintettem, és végighúztam a lábán, a bokájától egészen a combja belső ívéig. Az érintés lágy volt, mégis azonnal összerezzent, ahogy a toll selymes érintése végigsiklott rajta. Hallottam, ahogy halkan felszisszen, majd egy mély sóhaj szakadt ki belőle.

– Csiklandós vagy? – kérdeztem halkan, és egy halvány mosoly suhant végig az arcomon.

– Nem… vagyis… igen… – felelte elhaló hangon, és láttam, ahogy a kezei próbálnak ösztönösen mozdulni a kötés ellenére is.

A toll lassan végigsiklott a másik lábán is, majd finoman megérintette a hasát, a köldöke környékét. A teste finoman ívbe feszült, mintha nem tudná eldönteni, mennyire élvezi ezt a játékot, és mennyire akar még többet.

– Ez csak a kezdet, drágám – mormoltam, miközben a tollat óvatosan végighúztam a nyakán, egészen a kulcscsontjáig. Az apró remegések és a szájából kiszakadó sóhajok pontosan azt mutatták, hogy most teljesen a hatalmamban van.

Minden mozdulatom lassú és kimért volt, hogy megőrjítsem a várakozástól. Az érzékei egyre kiélezettebbek lettek, ahogy a látásától megfosztva csak az érintéseimre és a hangomra tudott figyelni.

– Készen állsz arra, hogy még tovább vigyem? – kérdeztem rekedten, az ujjaimmal finoman végigsimítva a combját.

Barbi csak bólintott, a hangja elakadt, és éreztem, hogy minden porcikájával azt várja, mi következik. Ez a játék most nemcsak róla szólt, hanem rólunk is. Mert minden egyes mozdulatommal azt akartam, hogy érezze: az enyém, és hogy soha többé nem fogom hagyni, hogy eltávolodjunk egymástól. A légzése gyorsabb lett, de még mindig próbálta visszatartani az ösztönös reakcióit, mintha próbálna uralkodni magán. Én viszont pontosan tudtam, hogy minden egyes mozdulatommal közelebb viszem ahhoz, hogy teljesen átadja magát nekem.

Megálltam, és ledobtam a földre a tollat, és letérdeltem elé. Barbi halkan felnyögött, és a teste ívbe feszült a székben, ahogy a kezem lassan haladt felfelé a combja belső ívén.

– Ne próbálj visszatartani semmit – mormoltam halkan, miközben a másik kezem a derekára siklott, és finoman megemeltem őt, hogy még közelebb kerüljön hozzám.

– Nem fogom… – suttogta elhaló hangon, és hallottam, hogy minden szava mögött ott bujkál a vágy és a megadás. Ez a nő teljesen az enyém volt ebben a pillanatban, és ezt érezni minden másnál kielégítőbb volt.

Lassan lehajoltam, és az ajkammal megérintettem a belső combját, és felfelé meneteltem egészen a szeméremajkaihoz. Az érintésem könnyű volt, mégis éreztem, ahogy minden izmával reagált rá. A puncija meleg volt, és az illata, az a semmihez sem hasonlítható illat, azonnal elárasztotta az érzékeimet.

– Mondd ki, hogy mit akarsz – suttogtam halkan a lába között, és finoman a fogaim közé fogtam a csiklóját, majd egy leheletnyi csókot hintettem rá.

– Téged… – felelte szinte alig hallhatóan, de a hangjából minden kétség eltűnt. Ez az őszinteség és az a szenvedély, ami mindig ott volt közöttünk, most minden falat lebontott.

Az ajkammal lassan haladtam lefelé, megízlelve a puncijából áradó nedűt, és visszatértem a csiklójához. Elkezdtem szopogatni, és addig kínoztam, amíg fel nem kiáltott a közelgő gyönyörtől.

– Oszkár…ezt…nem bírom!– nyöszörög a kendője alatt. Mivel nem lát, így nem tudja mi lesz a következő lépésem, és ettől olyan izgalmas ez az egész.

Az ajkaim után az ujjaimmal kezdtem el őt ingerelni. Benyálaztam a mutatóujjamat, és lassan belé hatoltam. A jobb kezemmel szándékosan játszottam az ujjaimmal, lassan ki-be mozgatva őket, miközben figyeltem, ahogy fokozatosan elveszíti a nyugalmát. Barbi hátra döntötte a fejét, és egyre hangosabban nyögdécselt. 

– Még több kell? – kérdeztem halkan, de a hangom már nem volt olyan nyugodt, mint az előbb. A vágy bennem is hatalmasra nőtt, és éreztem, hogy minden érintésemben ott van az uralkodni vágyás és a törődés kettőssége.

– Igen… – nyögte remegve, és éreztem, hogy teljesen elengedi magát, és minden érzékével rám figyel. Az, ahogy az érintésemre reagált, az, ahogy a lélegzete elmélyült, pontosan azt mutatta, hogy ő is totál begerjedt rám.

– Nem sietek – suttogtam a bőrébe, miközben lassan végigsimítottam a punciján. – Azt akarom, hogy érezd minden pillanatát.

Barbi ajkai elnyíltak, és halk sóhajok szöktek ki rajta. A csuklója még mindig meg volt kötözve, és ez az apró korlátozás csak még érzékenyebbé tette minden mozdulatára. A kezem ismét a lába közé siklott, és a vádliját simogattam, közben gyengéd csókokat leheltem a síp csontjára.

– Mondd ki, hogy akarod – suttogtam újra, az ujjaimmal éppen csak érintve a csípőjét.

– Akarom… – nyögte elhaló hangon, a teste szinte ívbe feszült a székben.

Ezzel fogtam magam, és felállítottam a székről. Engedelmesen hagyta, hogy az ágyhoz vezessem. A lendület, amivel az ágyra dobtam, meglepte, de azonnal alkalmazkodott. A hasára fordult, a hajzuhataga szétterült az ágyon, és egy halk, elnyújtott nyögés szakadt ki belőle.

A látvány szinte megbabonázott. Barbi ott feküdt az ágyon, kiszolgáltatottan és teljesen az enyém volt. A bőre csillogott az előző érintéseim nyomán, a légzése szaggatott volt, de a testtartásában ott volt az a finom kihívás, amit annyira szerettem benne.

– Maradj így – mormoltam, és a hangomban ott volt az irányítás súlya.

A kezem lassan végigsimított a gerincén, követve a hátának finom ívét, egészen a derekáig. A bőre forró volt, és minden érintésemre apró remegéssel válaszolt. A másik kezemmel megfogtam a csípőjét, és kissé megemeltem, hogy még tökéletesebben simuljon az ágyhoz.

– Tudod, hogy minden érintésem rólad szól, igaz? – suttogtam, és közben az ajkaimmal végigsimítottam a vállán, majd lassan haladtam lefelé a lapockája mentén. Az érintéseim szándékosan lassúak és kíméletlenek voltak, érezni akartam, ahogy minden pillanatot átél.

Barbi nem felelt, csak egy halk sóhaj tört fel belőle, és a testével válaszolt, ahogy a kezem egyre mélyebbre siklott a derekáról a csípőjére.

– Mondd, hogy mit érzel – követeltem halkan, miközben az ujjaimmal végigsimítottam az oldalán.

–Téged…– suttogta, de a hangja alig volt több egy elhaló lélegzetnél. – Mindenhol téged érezlek…

A szavai egyszerre lobbantottak bennem újra vágyat és erősítették meg bennem, hogy ma éjjel csak az ő gyönyöre számít. Az ujjaimmal finoman megszorítottam a csípőjét, majd lassan az ágyra hajoltam, és gyengéden belé hatoltam. Mivel eléggé be volt nedvesedve, így könnyen tudtam benne mozogni. Hüvelyizmait rám feszítette a farkamra, és én egyre jobban elvesztettem az eszemet. Lassan, és hosszan szeretkeztünk, és olyan mámorba estünk, hogy alig fogtam fel hol is vagyunk valójában. Néha belecsókoltam Barbi nyakába, ő pedig hol nyöszörgött, hol hangosan nyögdécselt, és én elképesztően élveztem ezt a pillanatot.

– Na finom? – suttogtam a fülébe, és finoman beleharaptam a vállába, miközben szeretkeztünk.

Barbi halkan felnevetett, a hangja el-elakadt a gyönyör és az izgalom között. Az ajkai szinte hangtalan szavakat formáltak, de nem tudta kimondani, amit érzett. Csak a teste árult el mindent: a remegése, az ívbe feszülő mozdulatai, és ahogy egyre közelebb húzódott hozzám, mintha soha nem akarna távolodni.

– Én most a világon mindennél jobban élvezlek – suttogta végül elhaló hangon, a fejét kissé oldalra billentve, hogy még közelebb kerülhessen hozzám.

–Ezt akartam hallani–nyögöm ki, erre azonnal fokozni kezdtem az ütemet. Néhány perc után Barbi már kezdett magánkívül lenni, majd belemarkolt a lepedőbe, és hangosan kiabált. Ahogy dugtam őt, a látásom már kezdett elhomályosodni, és éreztem, hogy nem bírom már tovább. 

–Ó, Barbara!–kiáltok fel miközben a testünk egymásnak feszült, és mindketten felkiáltottunk a gyönyörtől. Az orgazmus hulláma megrázta a testünket, és azonnal beleélveztem Barbiba.

Majd kihúzódtam belőle, és ledőltem mellé. Barbi még hason feküdt, és oldalról rám pillantott, miközben mosolyra húzta a száját. Levettem róla a kendőket, és végig simítva az arcán, ezt mondtam neki:–Pontosan ezt kerestem egész életemben. Csak te tudod megadni nekem ezt az érzést.

Az ágyban fekszünk, Barbi feje a mellkasomon pihent, és az ujjaival finoman rajzolgatott köröket a bőrömre. A szoba csendjét csak a halk légzésünk törte meg, és éreztem, hogy a pillanat tökéletes nyugalmat áraszt.

– Mit gondolsz, mi legyen most? – kérdeztem, miközben az ujjaim végigsimítottak a haján.

Barbi egy pillanatra megállt, majd halványan elmosolyodott.

– Talán élnünk kellene az életünket, egyszerűen, boldogan – mondta halkan, de a hangjában ott volt a bizonyosság.

– És ha azt mondom, hogy valamit már elterveztem az álmomban? – kérdeztem játékosan.

Barbi kissé oldalra fordította a fejét, és kérdőn nézett rám.

– Mégis mit terveztél? – kérdezte kíváncsian.

– Azt álmodtam, hogy feleségül vettelek – árultam el, egy mosoly kíséretében.

Barbi erre felült, és kíváncsian nézett rám. A szemei csillogtak az izgatottságtól.

– Tényleg feleségül vettél álmodban? – kérdezte hitetlenkedve, miközben finoman megérintette a karomat.

– Persze, és olyan gyönyörű voltál! – feleltem őszintén, a hangomban ott volt az álom minden emléke. – Zoé volt a koszorúslány. Egy kis koszorút tartott, és olyan boldog volt, hogy majdnem táncolt az oltár előtt.

Barbi elhallgatott egy pillanatra, mintha elmerülne az álom képeiben, amelyeket megosztottam vele. Az arca kisimult, majd lassan visszafeküdt mellém, a fejét újra a mellkasomra helyezve.

– Hmmm… végülis egy esküvő nem is lenne rossz – szólalt meg egy kis idő múlva, a hangja tele volt játékos megadással.

Egy pillanatra elállt a lélegzetem, és amikor ránéztem láttam, hogy tényleg komolyan gondolja. – Komolyan mondod? – kérdeztem, a hangomban ott volt a remény és az öröm.

Barbi bólintott, és szélesen elmosolyodott. A szívem majd kiugrott a helyéről. Nem vártam volna, hogy ennyire nyitott lesz erre a gondolatra, és az érzés, hogy talán egyszer tényleg megvalósíthatjuk ezt az álmot, szinte eufórikus volt. Felé hajoltam, és finoman megcsókoltam, a csókunk mély és szenvedélyes volt, tele ígérettel.

– Szeretlek, bébi – mondtam az ajkai közé, a hangom alig több volt egy halk suttogásnál.

Barbi visszacsókolt, és a teste finoman megrándult alattam, ahogy újra közelebb kerültem hozzá. Minden mozdulatommal azt akartam kifejezni, hogy mennyire fontos nekem, hogy mennyire szeretem őt.

– És most, hadd mutassam meg, mennyire szeretlek – mondtam, és újra belé hatoltam.

A második kör után pihegve fekszünk egymás mellett, majd váratlanul megcsörren a telefonom. A kijelzőn feltűnő név már eleve baljós volt: Béci hívott az egyik kollégám. Az egész testem megfeszült, ahogy felvettem a mobilomat.

– Szia Oszkár! Betörtek az irodádba!– közli velem rémült hangon.

Kipattantam az ágyból, és azonnal talpra álltam, de még mielőtt bármit mondhattam volna, Barbi mozdulata magához vonzotta a figyelmemet. Ott ült az ágy szélén, a takarót szorosan a dús kebleihez húzva, nagy, kérdő szemekkel nézett rám. Az arca finom fényben derengett az éjjeli lámpa halvány sugaraiban, és láttam, hogy a "betörés" szó azonnal megijesztette. Kicsi volt, törékenynek tűnt így, és valami ösztönösen meg akart védeni, még ha a fenyegetés nem is az ő közelében volt.

–Szia Béci! Hogy mi történt?

– Képzeld, találtak egy kiló kábítószert és minden olyan illegális dolgot, ami nem is a tiéd. Rád gyanakszanak – hadarta el, mintha attól tartana, hogy lekapcsolják a vonalat.

 – Hogy mi??–Az ujjaim ösztönösen megfeszültek a telefon körül, és éreztem, hogy az egész testem elönti a düh és a pánik. – Mégis honnan a francból került oda az a cucc? Én soha… – elakadtam. A levegőt nagy kortyokban vettem, próbáltam lehiggadni, de az idegeim pattanásig feszültek.

– Nem tudom, Oszkár, de ez elég komoly – mondta Béci. – A rendőrök mindenhová benéztek, és a te irodád volt a célpontjuk. Valaki direkt rád akarta kenni ezt az egészet, ebben biztos vagyok. Szedd össze magad, és gyere be, de azonnal!

A telefon a fülemhez tapadt, de a szabad kezem szinte magától mozdult. Ujjaim puhán simították végig Barbi ajkát, amely egy pillanatra megrezzent az érintéstől. Az érdes bőröm találkozott a finom puhaságával, és éreztem, ahogy a lélegzete kissé megakad. A tekintete végig rajtam maradt, nem értette, mi történik, de nem is tiltakozott.

– Megértettem. Azonnal indulok – mondtam a telefonba, a hangom talán keményebb volt a kelleténél, ahogy próbáltam a helyzetre koncentrálni, de a mozdulataim lassúak maradtak. Az ujjaim végül finoman megálltak a nő alsó ajkán, amit egy apró, játékos mozdulattal lebiggyesztettem, mintha csak arra akarnám figyelmeztetni, hogy ne aggódjon.

Letettem a telefont, és mély lélegzetet vettem. Az agyam már az irodában történt káosz körül forgott, de a szívem még mindig itt volt, nála.

– Valami történt? – kérdezte végül, a hangja halk volt, majdhogynem suttogott.

Egy pillanatra megálltam, csak néztem őt. A félelem és bizonytalanság, amit az arcán láttam, szíven ütött. Nem akartam, hogy aggódjon, de nem volt értelme hazudnom sem.

– Betörtek az irodámba – mondtam végül, és próbáltam úgy alakítani a szavakat, hogy kevésbé tűnjön ijesztőnek. – Valószínűleg csak valami idióta, aki nem tudja, mibe nyúlt. Elintézem.

Megcirógattam az állát, mielőtt hátat fordítottam volna, hogy a ruháimat összeszedjem. Éreztem a tekintetét a hátamon, ahogy felöltöztem. Amikor elindultam, az utolsó pillanatban visszanéztem rá, és tudtam, hogy nincs semmi, ami megnyugtathatná, amíg vissza nem jövök. Az aggodalom ott maradt a levegőben, ahogy az ajtó felé indultam.

De egy dologban biztos voltam: bármi történt az irodában, azt nem hagyom, hogy az életünkbe mélyen beleavatkozzon. Már túl sokat adtam fel, hogy most elveszítsem ezt.